Budapest válogatott: 4 pont, 4. hely

2015. november. 30., 14:16   |    

Budapest válogatott: 4 pont, 4. hely

Nem sikerült megismételni az előző évi eredményes szereplést Budapest csapatának a megyei amatőr válogatottak tornáján.

Mór és Székesfehérvár volt a csoport mérkőzéseinek színhelye, és Budapest válogatottja az első meccsén döntetlent játszott Tolna megye ellen (0-0). A következő ellenfél Baranya együttese volt, és Budapest vereséget szenvedett (1-3). A gólszerző Lotz Ádám volt. A torna második napját jól kezdte Budapest, mert Bánk Levente és Keresztesi Botond találataival nyert Somogy megye ellen (2-0). Ez az eredmény azt jelentette, ha az utolsó fordulóban Budapest legyőzi Fejér megyét, akkor bejut a nyolcas döntőbe. Sajnos, nem sikerült nyerni (0-2), és ennek a sorsdöntő mérkőzésnek a történéseit Kiss László, a BLSZ szakmai igazgatója, a válogatott vezetője így értékelte: -Mindkét fél számára csak a győzelem jelentette volna a továbbjutást, ezért végig rendkívül feszült volt a hangulat. Az első félidő végén kaptunk egy olyan gólt, amit szabálytalanság előzött meg, és ez csak fokozta a feszültséget. A második játékrész elején kapusunk, Zubány Miklós megsértette a játékvezetőt, amiért kiállította. A mezőnyjátékosok közül Balogh Péter jött le, és a kiállított Zubány helyét a cserekapus, Baksa Bálint foglalta el. Később következett egy újabb piros lap, amit Lukács Áron második sárgája miatt kapott. Ezzel elszálltak a továbbjutási reményeink. Sajnos a játékvezető kezéből kicsúszott a mérkőzés, és ezt mi viseltük el nehezebben. Nem azt mondom, hogy tudatos volt a ténykedése, de rossz napot fogott ki, az biztos, mert a hajrában a mi javunkra ítélt többször is tévesen, így kompenzálva a korábbi hibáit. Ez azonban mit sem változtatott a történteken.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok