Kiállítás az ötvenéves női magyar labdarúgás tiszteletére

2021. október. 24., 11:22   |    

Kiállítás az ötvenéves női magyar labdarúgás tiszteletére

Az ötvenéves magyar női labdarúgást köszöntő kiállítás nyílt meg az MLSZ Budapesti Igazgatósága székhelyén, a budapesti Curia utcában. A tizennégy rollup korszakonként mutatja be a női futball 1971 óta íródó hazai történetét.

A magyar női labdarúgás „hivatalos” születésnapja 1971. április 17., a Budapesti Labdarúgó Szövetség által kiírt, a FŐSPED Szállítók által szervezett első bajnokság nyitómérkőzésének dátuma. Fél évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány miatt nem lehetett hasonló rendezvényt tartani, most azonban minden adott volt, hogy a szakág ünnepelje magát és tisztelegjen azok előtt, akik nélkül ma nem lenne női labdarúgásunk.

Lovász Tamás István, az MLSZ Budapesti Igazgatóságának igazgatója a múltra emlékezve kiemelte, a „BLSZ” kilencvenöt éves története során mindig bátran és felelősséggel állt az új kezdeményezések mellé. Ilyen volt a kézilabda magyarországi felkarolása, és ebbe a sorba illik a női labdarúgás támogatása is. A BLSZ szervezte, hogy minden kedden, Váci utcai székházában találkozzanak, meccseket kössenek le a formálódó csapatok képviselői, majd 1971-ben Hernádi József, a BLSZ Női Bizottságának vezetője felkérte a FŐSPED-et a bajnokság szervezésére. A BLSZ a nem hivatalos, tulajdonképpen Budapest-bajnokságok házigazdájaként, egészen 1984-ig maga szervezte női futballunkat, kiállítva például a bajnoksághoz hasonlóan, akkor még szintén nem hivatalos, de kétségkívül a korszak legjobbjaiból álló válogatottat is.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke – a BLSZ-székházban és női meccseken szerzett személyes emlékeinek felelevenítése mellett – beszélt a kiállítást is támogató, immár negyedik éve tartó Nagy Béla Programról, amely idén minden korábbinál több könyvet, kiállítást, emléktáblát, honlapot támogatott és támogat.


Kiss Lászlónak, az egykori 33-szoros válogatott, vb-rekordot is tartó labdarúgónak, az MLSZ női szakágának vezetőjének, a magyar női labdarúgás a bajnoki címeket tekintve egyik legeredményesebb edzőjének anekdotákkal fűszerezett beszédét is nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság. Hangsúlyozta, büszke arra, hogy edzőként, vezetőként egykor a női futballt választotta a férfi szakág helyett.

Dénes András, a kiállítás ötletgazdája-szerkesztője a megnyitón elmondta, konszenzus alakult ki abban, hogy az 1971. április 17-én játszott, Mekalor–FŐSPED Szállítók mérkőzés időpontját tekintsük női labdarúgásunk születésnapjának. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy az októberi megnyitót is kösse valamilyen eseményhez. Erre kiváló alkalmat kínált, hogy a Magyar Televízió akkor még egyetlen csatornája 1971. október 30-án közvetítette a Femina és a Magyar Kábel bajnokiját – ekkor debütált női labdarúgásunk a televízióban.
Dénes András elmesélte: néhány nappal azután, hogy rátalált az egykori televíziós közvetítés tényére, Bárfy Ágnesnél vendégeskedett. Női labdarúgásunk legendája, a saját emléktárgyainak megmutatása, a kiállítás rendelkezésére bocsátása közben, egy orsós magnótekercset (!) vett elő, mondván: „ez az első meccsek valamelyike televíziós adásának hangfelvétele…”


A megnyitó legizgalmasabb pillanataként a résztvevők, a sportág legendái, bele is hallgathattak Vitár Róbert korabeli közvetítésébe. Abba a részbe, amelyben a hazai sporttelevíziózás hőskorának ismert riportere éppen a „fehér mezes Femina és a balról jobbra támadó Magyar Kábel” összeállítását ismertetni.
Megható, egyben felemelő volt azzal szembesülni, hogy a szinte napra pontosan ötven évvel ezelőtt játszott mérkőzés két főszereplője – Bárfy Ágnes és (Szegediné) Lojd Zsuzsa – ott ül a múltra emlékezők között a teremben.

forrás: Magyar Sportújságírók Szövetsége

További képek:  Magyar Sportújságírók Szövetsége és MLSZ Budapesti Igazgatóság facebook

A női labdarúgás 50. születésnapját  köszöntő kiállítás hétfőtől látogatható az MLSZ Budapesti Igazgatóság Curia utcai székházában.

A látogatás regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az érdeklődök a denes.dorottya@mlsz.hu email címen jelezzék látogatási szándékukat.
Továbbra is nagy örömmel várjuk a csapatokat, közösségeket, de tőlük is azt kérjük, regisztráljanak.

 


További hírek

Bajnokság
Gyermekszektor-program: Magyarország - Görögország

2026-03-19 06:36:14

Gyermekszektor-program: Magyarország - Görögország

A magyar Férfi „A” labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzést játszik Görögország válogatottja ellen, 2026. március 31-én, kedden 19:00 kezdéssel, a Puskás Arénában.

Bajnokság
Megvan a legjobb négy – ezek a Budapest Kupa elődöntői

2026-03-18 13:54:37

Megvan a legjobb négy – ezek a Budapest Kupa elődöntői

Lezárultak a Budapest Kupa negyeddöntői, így kialakult a legjobb négy mezőnye, és már az elődöntők párosításait is kisorsolták.

Bajnokság
Gyermekszektor-program: U21-es válogatott mérkőzések

2026-03-17 12:41:21

Gyermekszektor-program: U21-es válogatott mérkőzések

Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.

Bajnokság
Fontos változás 2026. január 1-től a sportorvosi engedélyekkel kapcsolatban

2026-03-17 12:28:56

Fontos változás 2026. január 1-től a sportorvosi engedélyekkel kapcsolatban

2026. január 1-től megszűnik a főszabálytól való átmeneti eltérés, így a verseny- és sportorvosi engedélyeket nem lehet papír alapon bemutatni, ezeknek digitálisan, az IFA-rendszerben kell szerepelniük.

Szponzorok