A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026. április. 30., 04:48   |    

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Érdekesség, hogy mindkét csapat tizenegyespárbaj során jutott be a kupa döntőjébe, a TF a Szabadkikötőt, míg a Csepel a Flottát győzte le így, ráadásul a Csepel a negyeddöntőben is így ment tovább, az Építők ellen 2-2 után 16-15-re nyert. A párbaj ezúttal sem maradt el, csak éppen rendhagyó módon a mérkőzés elején rendezték meg maguknak a csapatok. Egy védelmi megingást követően Tóth Bálinttal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, így már a 3. percben büntetőt rúghatott a TF, amelyet Papp Kristóf nagyon magabiztosan értékesített. A 17. percben a Csepel is tizenegyeshez jutott, de Sztraka Kristóf lövését Hollókőy Ádám kivédte.


A Csepel megpróbáltatásainak itt még nem volt vége. A 32. percben egy újabb hibát követően Lencsés Attila hazaadása után a labda a kapus lába alatt a hálóba gurult, így a TFSE kétgólos előnybe került.
A Csepel azonban nem adta fel, és folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfelét. Több ígéretes helyzetet is kialakítottak, ám sokáig nem tudtak betalálni. A fordulat a második félidőben érkezett! Az 57. percben egy pontrúgást követően Urbin Martin lövése után pattant a labda a hálóba, majd a 67. percben egy szépen végig vitt akció során Grecsó Bence fejesével sikerült egyenlíteniük is.


A mérkőzés hajrájában mindkét csapat nagy erőket mozgósított a győztes találat megszerzéséért. Végül a Csepelnek sikerült döntésre vinnie a találkozót: a 77. percben egy gyors ellentámadás végén Takács Attila önzetlen passzát követően a csereként beálló Jamoul Harun az üres kapuba passzolt.

Az 50. Budapest Kupa győztese, így a sorozat történetének egyik legnagyobb fordításával a Csepel UFC csapata lett.

A Csepel játékosa, Jamoul Harun dr. Borbély Zoltán budapesti társadalmi alelnöktől és Lovász Tamás István budapesti igazgatótól vette át a vándorserleget.

 

A mérkőzés legjobbja, Takács Attila Somogyi Zsolt elnökségi tagtól kapta meg a megérdemelt különdíjat
Sudicky Bálint (JV asszisztens), Rábel Alfréd (Játékvezető), Bartis László (Tartalék játékvezető) és Mindák Marcell (JV asszisztens)

 

Az ünnepélyes díjátadón az érmeket és a kupákat, valamint az ajándékokat Lovász Tamás István az MLSZ Budapesti Igazgatója, dr. Borbély Zoltán az MLSZ Budapesti társadalmi alelnöke, Klementisz-Csikós Gábor és Somogyi Zsolt elnökségi tagok adták át. A döntő játékvezetői Juhos Attila budapesti JB elnöktől emlékplakettet vehettek át.

Az Igazgatóság a döntő legjobb játékosának a csepeliek labdarúgóját, Takács Attilát választotta, így ő kapta az ezért járó különdíjat.

Az 50. Budapest Kupa győztesének névsora:

Varga Huba Levente, Fülöp Csongor, Jamoul Harun, Pásztor Péter, Németh Dávid, Horváth Ákos, Fodor Zsombor, Lampert Ákos, Lencsés Attila István, Csákányi Olivér Attila, Engelbrecht András, Csorba András, Mészáros Ármin Szilárd, Domokos Bence, Dianovszky Zalán Árpád, Simon Mátyás, Emperger László, Szabó Zsombor, Kovács Gábor Kevin, Hörcsök Ákos, Grecsó Bence Tibor, Sztraka Kristóf Imre, Ködöböcz András Zoltán, Boros Ádám, Takács Attila, Tolnay Rokkó, Frei Péter, Szabó Norbert Szilárd, Urbin Martin, Vörös Dominik, Bereczki Koppány Ákos, Kovács Bence Rebecsák Szilárd (vezetőedző), Kincs Balázs Joshua (technikai vezető) Kincses Béla (masszőr)

 

Vélemények:

Rebecsák Szilárd (a Csepel UFC vezetőedzője): - Hamisítatlan kupadöntő volt! A szép számmal kilátogató szurkolók biztosan jól szórakoztak! Megnehezítettük a dolgunkat, hiszen 2 könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek az első félidőben, míg mi a jó pár lehetőségünk közül - köztük egy büntető is - egyet sem tudtunk kihasználni. A szünetben megerősítettük a játékosokat, hogy amit csinálunk az rendben van, ne kezdjünk el kapkodni, tartsuk magunkat a meccs előtt megbeszélt taktikához. Fordulás után még nagyobb iramot diktáltunk és kis túlzással a futószalagon kialakított helyzeteinkből 3-at gólra tudtunk váltani és teljesen megérdemelten nyertük meg a döntőt. Gratulálok a srácoknak a remek játékhoz, na meg persze a kupagyőzelemhez!

Céró Bálint (a TFSE vezetőedzője): - Ellenfelünk teljesen megérdemelten győzött. Ma ők voltak a jobb csapat. Szívből gratulálunk nekik. Nekünk ma nem sikerült a sérült és az eltiltott játékosaink hiányát megoldanunk, de mindenki az utolsó leheletéig küzdött. Sajnos ez ma ennyire volt elég. Köszönjük a profi szervezést és külön kiemelném az eseményhez méltó hiba nélküli játékvezetést. Le a kalappal előttük is.

fotók: ifj. Thaly Zoltán

 


További hírek

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Bajnokság
Jön az 50. Budapest Kupa döntője

2026-04-21 09:45:27

Jön az 50. Budapest Kupa döntője

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, amelyen a címvédő TFSE ellenfele a Csepel UFC lesz.

Szponzorok