2025. április 16-án 17:00 órától került sor a Budai II László Stadionban a Budapest Kupa második elődöntőjére, amelyen tizenegyesekkel dőlt el, hogy a TFSE ellenfele a 2022-es győztes 43.sz. Építők SK lesz.
Taktikus, de eseményeket elemeiben is csak ritkán hordozó mérkőzés volt a REAC – 43.sz. Építők Budapest Kupa elődöntő. Az eseménytelenségnek megvoltak az előzetes okai, többek között az, hogy a meccs előtti hétvégén a csapatok pont egymással játszottak a bajnokságban, másrészről pedig az óvatosság, amely mindkét felet jellemezte. A 43-as védekezőbb taktikát választott a szokottnál, és ez nem volt a hazaiak ínyére. A kevés lehetőségből egyik csapat sem tudott előnyt szerezni.
A palotaiak viszont emberelőnyt igen. A félidőben csereként beállt Radócz Ádám mindössze 5 perce volt a pályán, amikor egy felelőtlen szabálytalanság után kiállította a játékvezető.
A második félidőt ez az esemény még inkább beleterelte a kevés gólos mederbe, a hajrát viszont jelentősen befolyásolta.
Az utolsó 25 percben nagyon nyomott a REAC, sorban jöttek a beadások, beívelések, de az Építők játékosai egy emberként küzdve védekeztek, és mindig volt egy odaérő láb vagy fej, amely fel tudott szabadítani. A 85. percben aztán meglepetésre a 43-as is megnyerhette volna a meccset, Koós Bálint vitte el a kapus mellett a labdát, amelyet aztán a kapufára rúgott.
A párharc tizenegyesekkel dőlt el, amelyet 5-4-re nyert meg az Építők, a lövésekből mindössze az utolsó REAC kísérlet maradt ki.
A mérkőzést követően a 43.sz. Építők vezetőedzője, Sólyom Ferenc értékelte a látottakat:
Amit elterveztünk, azt nagyjából megvalósítottuk. Nem kaptunk gólt. Változtattunk az eddigi taktikánkhoz képest, próbáltunk zártabbak lenni, és jobban védekezni. Szeptember óta nem játszottunk füves pályán, így ezt is figyelembe kellett vennünk. Kontrákra játszottunk, és megvoltak a lehetőségeink, ha nem is sok. A szombati közös mérkőzésünkhöz képest iramában és színvonalában is gyengébb volt ez a találkozó, a nézők szempontjából a feszültség adhatott élményt leginkább. Az 51. perctől emberhátrányban voltunk, és így is sikerült a döntőbe kerülni, ezt és azt figyelembe véve, hogy honnan indultunk el januárban, nagyon pozitívan értékelem, hogy a fináléban vagyunk.
fotók: Ifj. Thaly Z.
A TF SE – Unione FC elődöntőről itt olvashatnak.
A Budapest Kupa döntője 2025.05.31-én, szombaton 17:00-tól lesz a Budafoki MTE Stadionban!
2025-09-09 14:58:27
A 2025/26-os szezonra vonatkozóan is megújításra került az MLSZ és a Groupama által működtetett versenyengedélyes biztosítási rendszer. Az MLSZ-szel való együttműködés keretében a sérült labdarúgók számára szakszerű és díjmentes segítséget nyújtanak a kérdések megválaszolásában a TE.I.B. kollégái, illetve a szükséges dokumentumok Groupama számára történő eljuttatásában. Sérülés esetén a dokumentumban megadott elérhetőségek valamelyikét lehet közvetlenül keresni.
2025-09-09 14:16:05
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága 2025. szeptember 11-én, csütörtökön 10 órától tartja a Budapest Kupa második fodulójának sorsolását. A második körbe 32 csapat jutott be, a hivatalos játéknap szeptember 17-18.
2025-09-05 11:21:33
Életének mindössze 25. évében tragikus hirtelenséggel hunyt el Sulyok Bálint, a Fővárosi Vízművek SK II. csapatának kapitánya.
2025-09-04 10:33:37
A Magyar Labdarúgó Szövetség idén is megrendezi fiú és lány csapatok számára a FAIR PLAY CUP nevű középiskolás kispályás amatőr labdarúgó bajnokságot.