A budapesti U16-os labdarúgó válogatott egy győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget elérve a harmadik helyen végzett az idén Pozsonyban megrendezett 4 város tornáján.
Az évről évre megrendezésre kerülő 4 Város Tornáján Budapest, Bratislava, Ljubljana és Zagreb U-16-os korosztályú versenyzői bizonyíthatják tehetségüket labdarúgás, atlétika, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz és kézilabda sportágakban. Bátran kijelenthető, hogy az idei évben szinte minimális különbség mutatkozott meg a labdarúgó csapatok játékában, izgalmas mérkőzéseknek lehettünk szemtanúi.
Budapest mérkőzései:
Bratislava - Budapest 0-1

Az első mérkőzésen Bratislava csapatával játszottunk. Kissé nehézkesen kezdtünk, időbe telt mire felvettük a fonalat. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, azonban megilletődésünk miatt nem sikerült betalálni. Végül Albert Gergő begyakorolt szabadrúgásból elért gólja meghozta a mérkőzés egyetlen, számunkra győzelmet érő találatát.
Budapest – Ljubljana 2-2

Másnap Ljubljana csapata következett. Gólzáporos mérkőzésen először Páll-Bohus Levente nagyszerű fejes góljával szereztük meg a vezetést 1-0. A második félidő elején azonban figyelmetlenségünket a Ljubljanai csapat azonnal gólra váltotta 1-1. Sorra alakítottuk ki a szebbnél szebb támadásokat, majd egy gyönyörű összjátéknak köszönhetően Megyeri Márk is betalált 2-1. A mérkőzés utolsó perceiben balszerencsénkre a zöldek ismételten ki tudtak egyenlíteni, ezzel kialakítva a mérkőzés 2-2-es végeredményét.
Zágráb - Budapest 2-0

Sorsdöntő utolsó mérkőzésünket a címvédő Zágráb csapatával vívtuk. A korábbi évekkel ellenben játékosaink teljes mértékben felvették a harcot a horvát csapattal, mindent megtettek, amit csak tudtak. Kezdetben kiegyenlített mérkőzést láthattunk, azonban a hőség és a kimerültség eredményeképp az akarat már kevésnek bizonyult és játékosaink elfáradtak, amit a fehér csapat könyörtelenül kihasznált.
Annak ellenére, hogy a magyar csapat finoman fogalmazva is hadilábon állt a szerencsével, büszkék lehetünk játékosainkra, ugyanis összetartásban, fegyelmezettségben és csapategységben példát statuáltak.

Külön elismerés Puskás Bencének, akit a torna legjobb kapusának választottak.
A budapesti U16-os labdarúgó válogatott kerete: Sándor János, Albert Gergő, Megyeri Márk, Lőrincz Dominik, Werner Balázs, Divéki Botond, Nagyváradi Dominik, Puskás Bence, Buzás Bálint, Páll-Bohus Levente, Kécza Norbert, Lezsák Lázár, Lukács Bence, Jakab Ferenc, Vastagh Balázs, Horváth Péter Edzők: Steer Ferenc, Spekner Szilárd Technikai vezető: Bodnár Dániel
Külön köszönet minden egyesületnek, amelyik játékosokkal segítette a budapesti csapat szereplését.
Jövőre Ljubljana ad otthont a 4 város tornájának.
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




