A BLSZ bajnokságban szereplő csapatok részére 1976-ban került első alkalommal kiírásra a Budapest Kupa.
Ezt követően évente megrendezésre került a BK, de 1988-ban és 1990-ben nem hirdettek győztes. Ennek ellenére ez a két be nem fejezett év is beszámít a sorszámba, így a 2015/2016-os immár a 40. Budapest Kupa.
Az 1976/1977-es idényben avattak először győztest a BK-ban, és a BLSZ által felajánlott díszes serleget a Törekvés együttese nyerte. Már az első kiírásban szerepelt, hogy az a csapat, amely megszakítás nélkül háromszor végez az élen, annak véglegesen birtokába kerül a kupa. Ez eddig csak a RAFC gárdájának sikerült. A 2015-ös döntőt a Pénzügyőr SE és az Inter CDF SE játszotta, és az összecsapás a Pénzügyőr 4-1-es győzelmével végződött. A döntő két csapata felkerült a Magyar Kupa országos főtáblájára, és már eljutottak a 2. fordulóig, ahol a Pénzügyőr az NB I-es szombathelyi klub, a Haladás együttesét fogadja, míg az Inter a Hajdúböszörmény csapatát látja vendégül.
-A jubileumi, 40. Budapest Kupára 100 csapat nevezett – mondta Bodoki József, a BLSZ Versenybizottságának elnöke – Az első forduló hivatalos időpontja szeptember 2-3, de szeptember 1-jén már lejátszanak két mérkőzést. Ebben a fordulóban a BLSZ II. osztályú Budatétény, valamint II. Ker. UFC kivételével csak a III. és IV. osztályú csapatok lépnek pályára. A második forduló szeptember közepén lesz, és ekkor már bekapcsolódik a küzdelmekbe a BLSZ I. osztály 16 együttese, továbbá a II. osztály 12 gárdája, mert ez utóbbiban szereplő két tartalékcsapat nem indulhat a kupában. A továbbjutó 32 csapat részvételével a jövő év elején folytatódik a sorozat. Fontos, hogy a BK-ban döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú gárda a továbbjutó, míg azonos osztályú együttesek döntetlenje esetén tizenegyes rúgásokra kerül sor.
A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!