A Budapest Kupa 2022.április 6-i elődöntőjében két olyan egyesület mérkőzött meg egymással, amely az elmúlt 10 évben már döntőt is játszhatott. 2014-ben a Testvériség a Voyage ellen 3-3-ra végzett, majd tizenegyesekkel el is hódította a trófeát. A Gázgyár 2017-ben finálézhatott a TF ellen, akkor egy nagyon kevés helyzetet hozó 120 percnyi 0-0 után szintén az orosz rulett döntött, amelyet a tetnevelésiek nyertek.
A Gázgyár - Testvériség mérkőzésnek elődöntőhöz méltó körülményeket teremtettek a hazaiak, még kezdőrúgó is volt. A Gázgyár utánpótlását erősítő 6 éves kisfiút a hazai csapatkapitány, Balogh Péter egy labdával lepte meg. A boldog kezdőrúgás után, két perccel egy boldogtalanabb jött a Gázgyár számára, ugyanis a Testvériség két perc alatt vezetést szerzett. Rosta Levente 17 méterről leadott lövését bravúrral tolta szögletre Pomázi Dominik, azonban a sarokrúgás és a szembeszökő napsugár együttese gondot okozott neki, a kapura tekeredő labda elment a kezei fölött és a hosszú kapufánál érkező Orosz Ákos 2 méterről az üres kapuba tessékelte a játékszert. 0-1
A 6. percben a Gázgyár majdnem egyenlített, a felfutó védő Scheiber Bence legalább 4 védőn ment keresztül, majd kapura is tudta tenni a labdát, amely kipattant Zubány Miklósról Rézinger Botond elé, aki óriási helyzetben a kapu fölé bombázott.
Ami nem sikerült a 6. percben, az összejött pontban negyedóra játék után, a sérülés miatt csereként beállt Tóth Bálint ment előre nagy lendülettel, majd remek passzt adott Kocsis Balázsnak, aki magabiztosan rúgta el Zubány lábai mellett a labdát, amely a kapu jobb oldalában kötött ki. 1-1
A 26. percben Balogh Péter indult meg lendületesen, majd remek passzt adott Tóth Bálintnak, akinek 14 méteres lövését fölé ütötte Zubány.
Az ekkor egész jó Gázgyár lendületét gólok törték meg, a 39. percben Buzás Gergő beadása lecsúszott és a hosszú sarokban kötött ki. 1-2
Két perc múlva pedig Ambrózi Álmos Manó adott nagy labdát Fehértói Gergőnek, aki ziccerben nem hibázott. 1-3
Bár az első félidő alapján nem volt akkora különbség a két csapat között, mint amit az eredmény mutatott, a döntetlen kiharcolása meglehetősen nehéz feladatnak tűnt a Gázgyár számára.
A 48. percben Fehértói Gergő lövését bravúrral védte a szünetben beállt Schritt Martin. A 67. percben Ivancsó Dávid felívelése után a védőn átszálló labdát Tóth Bálint közelről próbálta kapura tenni, de a kapu mellett ment el a labda. Ez egy nagy esély volt a Gázgyárnak, ezután viszont már nem volt ereje a komolyabb támadásokhoz, annál inkább a Testvériségnek.
Két perc múlva Rosta Levente lőtt 17 méterről, a labda a jobb felső sarok felé tartott, de a kapufáról kifele pattant. Kicsivel később ismét Rosta Levente került a középpontba, nagy helyzetben lőtt, Schritt Martin bravúrral védett. A 70. percben Buzás Gergő 19 méteres bombáját ütötte szögletre Schritt.
Két perc múlva ismét nagyot védett a hazai kapus, Rosta próbálkozott ismét 15 méterről.
A 74. percben Buzás Gergő szöglete után Ambrózi Álmos fejelt a kapu mellé. Három perc múlva már szinte lehetetlen helyzetbe került a látottak alapján már amúgy sem vérmes reményekkel rendelkező Gázgyár. Horváth Gábor szabálytalankodott Ubrankovics Gergővel szemben, amiért a játékvezető azonnali piros lappal kiállította. A Gázgyár emberhátrányban is megtette a tőle telhetőt, de két szöglet kiharcolásán túl érdemit már nem tudott létrehozni.
A Testvériség teljesen megérdemelten jutott az április 27-i fináléba, egyénileg és csapatszinten is többet tudott nyújtani ezen a találkozón, mint ellenfele.
A döntőbe jutást követően Kollár Zsolt, a Testvériség SE vezetőedzője nyilatkozott nekünk:
Nehéz meccs volt számunkra, mert a mérkőzés előtti hétvégén beleszaladtunk egy nagy vereségbe, amely után mentálisan is rendet kellett tenni, fel kellett pörgetni a társaságot. Ez szerencsére sikerült. Uraltuk a mérkőzést, és nagyon jó hozzáállással futballoztunk. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, lehetett volna nagyobb különbségű is a győzelmünk. Gratulálok a csapatomnak! Nagyon örülünk, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy 8 év után újra kupadöntőt játszhatunk!
fotó: ifj. Thaly Zoltán
2025-09-11 10:53:04
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága kisorsolta a 2025/2026-os Budapest Kupa 2. fordulójának párosításait. A kupa ezen körében a BLSZ I. osztályú csapatok kiemeltek voltak, így nem kerülhettek össze.
2025-09-11 10:32:08
Az MLSZ Elnökségének döntése értelmében a 2025. december 31-ig lebonyolított kiszállásos sportorvosi vizsgálatok szolgáltatási díját megtéríti azon sportszervezetek számára, amelyek a 2025/26. bajnoki évben az MLSZ által biztosított / TAO támogatás általi / díjcsökkentés igénybevételére jogosultak.
2025-09-09 14:58:27
A 2025/26-os szezonra vonatkozóan is megújításra került az MLSZ és a Groupama által működtetett versenyengedélyes biztosítási rendszer. Az MLSZ-szel való együttműködés keretében a sérült labdarúgók számára szakszerű és díjmentes segítséget nyújtanak a kérdések megválaszolásában a TE.I.B. kollégái, illetve a szükséges dokumentumok Groupama számára történő eljuttatásában. Sérülés esetén a dokumentumban megadott elérhetőségek valamelyikét lehet közvetlenül keresni.
2025-09-09 14:16:05
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága 2025. szeptember 11-én, csütörtökön 10 órától tartja a Budapest Kupa második fodulójának sorsolását. A második körbe 32 csapat jutott be, a hivatalos játéknap szeptember 17-18.