A BME lett a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

2017. április. 06., 10:57   |    

A BME lett a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

2017. április 5-én került sor a Gabányi László Sportcsarnokban a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság négyes döntőjére!

  Az ünnepélyes megnyitó után a TF SE – ELTE-BEAC PPK elődöntőn hatalmas iramban estek egymásnak a csapatok. A nagy lendületet 5 perc után Tagyi Norbert orrsérülése törte meg, a játékos nem is tudta folytatni a játékot. Az ELTE futsalosának gyors felépülést kívánunk. Miután folytatódott a meccs, Nagy Szilárd vezető gólja nyújtott gyógyírt Sajben Marcelléknak. 0-1 A 13. percben azonban Faragó Bálint, a TF házi gólkirálya szabadrúgásból kiegyenlített. 1-1 A második játékrész elején Faragó újabb gólt szerzett, majd a 30. percben Balazsin András is a kapuba talált, 3-1-re alakítva az eredményt, amely az ELTE minden igyekezete ellenére már nem változott! A döntőbe a címvédő TF SE csapata jutott be! A második elődöntő enyhébb iramú volt, mondjuk volt mihez képest lassuljon a tempó. Az eredmény Fülöp Viktor (Óbuda) és Barna Zsombor (BME) révén sokáig 1-1 volt, de aztán nagyon elkapta a fonalat a BME! Előbb Fodor Bálint duplázott, majd Fülep Szabolcs, Szigeti Balázs, és Oláh Dániel is a kapuba talált, így a 42. percre már 6-1 volt az állás! A meccs vége felé Urbán Norbert még szépített, de Szigeti Alex végül beállította a 7-2-es végeredményt. Ezzel eldőlt, hogy a 2016-os döntő „visszavágójára” kerülhet majd sor, hiszen az előző évben is TF SE – BME finálé volt, amelyen a TF SE nyert. Kis szünet után a bronzmérkőzés következett, amely meglehetősen feszült hangulatú volt. Az 5. percben Rácz Rolandot (ELTE), a 44. percben Fülöp Viktort (Óbuda), az 50. percben pedig Farkas Tibort (Óbuda) állította ki a játékvezető. Eközben a gólok is potyogtak, és a meglehetősen izgalmasra sikerült gólváltásból többek között a kétszer is betaláló Jung Martinnak (ELTE) köszönhetően az ELTE-BEAC PPK jött ki jobban, és 6-4-es sikerével megszerezte a bronzérmet! Jött a várva várt finálé, amelyen a döntetlen állást a 16. percben Szigeti Balázs remek találata változtatta meg, vezetést szerzett a BME. A félidő után újítani tudott a TF, és a csapatkapitány Horváth Gábor a 28. percben gyorsan kiegyenlített. Ahogy az előző évben, úgy most is hosszabbításra került sor, amelyből most a Budapesti Műszaki Egyetem jött ki jól, és Barna Zsombor a hosszabbítás első félidejének utolsó percében megszerezte a vezetést a műszakisoknak. A Testnevelési Egyetem hiába játszotta le a továbbiakban szinte végig kapus nélkül a meccset, nem tudott kiegyenlíteni. 201 (2) 2015 után, így másodszor a Budapesti Műszaki Egyetem lett a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese. A győztes BME csapata: Papp Levente, Szigeti Alex, Fodor Dániel, Oláh Dániel, Fazekas Bálint, Szigeti Balázs, Kalocsay Károly, Fülep Szabolcs, Barna Zsombor, Unger Miklós Végeredmény:
  1. BME FC
  2. TF SE
  3. ELTE-BEAC-PPK
  4. Óbudai Egyetem
Különdíjban részesültek: A négyes döntő legjobb játékosa Barna Zsombor lett, a legjobb kapus Papp Levente (BME) lett. Az alapszakasz gólkirálya Bencze János (Pázmány) és Faragó Bálint (TFSE) lett 23-23 találattal. Az ünnepélyes díjátadón a csapatoknak az érmeket és a kupákat Lovász Tamás István az MLSZ Budapesti Igazgatója, Dr. Genzwein Ferenc a Testnevelési Egyetem kancellárja, Székely Mózes a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség főtitkára, Mersich Péter az MLSZ futsal szakág felelőse, a különdíjakat Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója és Antal Péter a BLSZ grasroots koordinátora adták át.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok