A Budafoki LC megpályázza a bajnoki címet

2015. június. 30., 11:33   |    

A Budafoki LC megpályázza a bajnoki címet

A most lezárult bajnoki évben a BLSZ I. osztályban a Budafoki LC sokáig esélyes volt arra, hogy a dobogón végezzen.

 A tavaszi idényben volt a csapatnak egy kilenc mérkőzésből álló veretlenségi sorozata, és ekkor valóban elérhető közelségbe került a dobogó. A hajrában azonban két rangadót is elvesztettek, így az 59 pontos teljesítménnyel meg kellett elégedni a 4. hellyel.- Összességében elégedettek lehetünk, mert az előző bajnoki évhez viszonyítva egy hellyel előrébb végeztünk, és 12 ponttal többet gyűjtöttünk össze – nyilatkozta Schróth Lajos, a Budafoki LC edzője – Több győzelmet arattunk, kevesebb volt a vereségeink száma, és kedvezőbben alakult a gólkülönbségünk is. Sajnos olyan mérkőzéseket buktunk el, ahol mi voltunk az esélyesek, ráadásul az idény végére a rangadókra elfáradtunk. „Rövid” volt a kispadunk, mert ha kidőlt egy-két meghatározó játékosunk, nehezen pótoltuk őket. Ami a jövőt illeti, mindenképpen a dobogó a cél. Az NB III-ba feljutó Pénzügyőr kiemelkedett a mezőnyből, így most négy-öt csapat is versenybe lesz a bajnoki címért. Ebben a mezőnyben ott van a Budafok is. Tervezünk erősíteni, de csak olyanokra számítunk, akik szívesen játszanának a Budafok együttesében, és a kezdő csapat tagjai lehetnek. A kispadra felesleges igazolni, mert az utánpótlásban tehetséges fiatalok vannak, inkább nekik adunk lehetőséget.
Lázár L.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok