2024. december 7-én és 8-án rendezték meg a BLSZ Felnőtt téli Teremtorna csoportmérkőzéseit. Az új lebonyolításnak köszönhetően, sok izgalmat tartogatott ez a hétvége, hiszen az „A” és „B” csoportok 1-2. helyezettje mellett, a két csoport jobbik 3. helyezettje is továbbjutott, ami egyben azt is jelentette, hogy a „C” és „D” csoportok 1. helyezettje mellé, csak a két csoport jobbik 2. helyezett csapata csatlakozhatott a döntő játéknapra.

„A” csoport
A Mészöly fiataljai, némi meglepetésre végeztek a csoport élén, mögöttük a biztos továbbjutó helyet a Nimród szerezte meg, akik szoros küzdelemben utasították maguk mögé a rendkívül balszerencsés Építőket. Kiemelendő a KISE játékosainak példás hozzáállása, akik csere nélkül is becsületesen végig küzdötték a tornát.
„B” CSOPORT:
Halálcsoportnak is nevezhették a „B” jelű négyest, hiszen kétségkívül ez a csoport tűnt elsőre a legkiegyenlítettebnek. Az Airnergy impozáns teljesítménnyel végzett az élen, mögöttük 4-4 ponttal a Szent István és a Testvériség is továbbjutásnak örülhetett. Az újpalotaiaknak alaposan meg kellett izzadnia ezért, ugyanis a felek egymás elleni mérkőzésén, egy utolsó másodperces góllal sikerült kiharcolniuk a végül döntőt érő 1 pontot.
„C” CSOPORT:
A Hidegkút ellentmondást nem tűrve nyerte meg a csoportot és mint később kiderült, az Újpesti Haladás – Őrmező 6:6-os döntetlenének egyik fél sem örülhetett igazán.
„D” CSOPORT:
A „D” csoportot a tornán újonc Hungarian Talents csapata nyerte, megelőzve a továbbjutást kiharcoló Nimród SE II-es csapatát. A BVB – Skorpió párharcban előbbiek nyertek, így ők végeztek a csoport 3. helyén.
Döntő menetrend:
bronzmérkőzés 13:45
döntő 14:20
A döntő játéknap, 2024. december 14-én kerül megrendezésre a Budafoki MTE Sportcsarnokban (1222 Budapest, Promontor utca 89/A).
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




