A RAFC lett a 40. Budapest Kupa győztese!

2016. május. 02., 14:43   |    

A RAFC lett a 40. Budapest Kupa győztese!

2016. május 1-jén a Csepel SC Stadionban az MLSZ Budapesti Igazgatóság egy ünnepélyes futballdömpinggel lepte meg az amatőr labdarúgás kedvelőit, melynek fő mérkőzése a 40. Budapest Kupa döntő volt, a finálét két XVI. Kerületi rivális, a RAFC és az Ikarus csapata játszotta.

A futballdélután első mérkőzése 14:45-től az I. Női Budapest Kupa Döntő volt, amelyet a Metis ellen 2-0-ra Monor csapata nyert meg. A hölgyek meccsét a Magyar Íróválogatott és a Magyar Művészválogatott 45 perces csatározása követte, a mérkőzést Esterházy Péter Kossuth díjas magyar író tiszteletére játszották, aki súlyos betegséggel küzd. Az Esterházy testvérek – Péter, Márton, György – a Csillaghegyi MTE csapatában futballoztak. Márton a válogatottságig vitte, míg György 2011 és 2014 között a BLSZ Játékvezető Bizottságának elnöke volt. Az Íróknál pályára lépett többek között, Kukorelly Endre, Berka Attila, Bíró Dénes, Erdei L. Tamás, Majtényi György. A Zombori Zalán és Bukva Géza, volt NB1-es játékosok által vezetett művészeknél láthattuk játszani például Vranik Krisztián zeneszerzőt, Dj Marvint a Belga zenekarból, Fekete Balázst a By Alexből, Candyman da Marquis előadó és Karikás István breaktáncost is. Eszterhazy Mire 17 órakor elkezdődött a 40. Budapest Kupa döntő már közel 400-an voltak a lelátón, és várták, hogy kiderüljön, a RAFC negyedszer vagy az Ikarus másodszor hódítja-e el a serleget. A játékosok és edzők bemutatása, majd a nemzeti himnusz meghallgatása után a két csapat utánpótlás-játékosai Anyák napja alkalmából az MLSZ Budapesti Igazgatóságtól kapott virágokkal köszöntötték a lelátón anyukájukat.   Rátérve a meccsre, nem sokkal a kezdés után gólt ünnepelhetett az Ikarus csapata, a 3. percben Szabó Pál adott be szögletet, a félmagasan érkező labdát Horváth Krisztián ollózó mozdulattal próbálta kapura tenni, labdája kipattant, de épp a tizenhatos előterében érkező Borgulya István elé, aki állítás nélkül 19 méterről nagy gólt lőtt laposan a kapu jobb alsó sarkába. Czinege László csapata álomszerűen kezdett, de a folytatás viszont rémálomba illő volt számukra. A 25. percben Gyalai Péter a tizenhatoson belül kezezett, amiért megkapta második sárga lapját, így kiállni kényszerült, a RAFC pedig tizenegyeshez jutott. A büntetőpontra letett labda mögé a korábban Magyar Kupát is nyerő Vörös Péter állt, lövését elsőre Hmelyovszki Tibor remek vetődéssel kiütötte, de a labda visszapattant Vörös elé, aki másodjára egy igazítás után a kapuba lőtt.   A félidő végéig maradt a döntetlen állás, de a szünet után már nem sokáig. A 49. percben a remek formában játszó Vörös Péter játékos-edző egy csodás szóló után 19 méterről a hálóba lőtt. A gól után a jó helyzetben lévő RAFC akarata érvényesült. Az Ikarus csak a 83.percben tudott komoly helyzetet kialakítani, igaz az óriási lehetőség volt, Kurucz Martin bal oldali beadását Devecser Zsolt ajtó-ablak helyzetben az ötös vonalán teljesen egyedül állva mellé lőtte. Maradt a 2-1-es végeredmény a Rákosszentmihályi AFC története során negyedszer elhódította a Budapest Kupa díszes serlegét! A mérkőzést követő ünnepélyes díjátadón a két csapatnak a kupákat, az érmeket valamint az ajándéklabdákat Csomor Ervin a XVI. kerület alpolgármestere és Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója adta át. A döntő játékvezetői az emlékplakettet Juhos Attilától, a BLSZ Játékvezető Bizottságának elnökétől vehették át.   Edzői vélemények:   Czinege László (Ikarus BSE): - Először is ott kezdeném, hogy nagyszerű szervezés volt, gratulálok a budapesti igazgatóságnak, az ilyen alkalmakért érdemes futballozni, az ilyen rendezésű eseményekért. Vesztes félként is nagyon jó volt ott lenni ezen a kupadöntőn. Köszönjük szépen! Megtettünk mindent a meccsen, főleg az elején. A játékvezető jól vezette a mérkőzést, de azt gondolom, hogy egy kicsit óvatosabb is lehetett volna a lapokkal. Gyalai Péter első sárgáját mi nem láttuk feltétlenül indokoltnak, a tizenegyes, és a második lap jogos volt. 60 percet játszottunk emberhátrányban, ennek meg is ittuk a levét. A sok futásba, tolódásba már elfáradtak, azok a játékosok, akik pluszt tudtak volna beletenni. Mindent egy lapra tettünk föl, a végén meg is volt a lehetőségünk az egyenlítésre, de sajnos kimaradt a helyzet. Gratulálok mindkét csapatnak, nem volt magas színvonalú a mérkőzés, de egy igazi kupadöntő volt, amelyen mindkét fél mindent megtett a sikerért. Szeretném még külön kiemelni a két szurkolótábort, remek hangulatot teremtettek. Köszönjük nekik is!   Vörös Péter (RAFC): - Aki kilátogatott, egy nagyon jó döntőt láthatott. Izgalmas volt, helyenként jó játék is kialakult. Az elején kaptunk egy gólt, de nem rogytunk meg tőle, ugyanúgy folytattuk tovább a megbeszélt játékunkat. Aztán a szerencse is mellettünk volt, mert az Ikarus csapata egy tizenhatoson belüli kezezés után megfogyatkozott, mi pedig a büntető kipattanójából kiegyenlítettünk. Az egyenlítés után mi irányítottuk a játékot. A második félidő elején a vezetést is megszereztük, aztán az Ikarus mindent megpróbált a végén, egy kicsit be is szorultunk, de szerencsére nem kaptunk gólt és győztesen vonulhattunk le a pályáról. A mérkőzés előtt azt mondtam a csapatnak, mindenki élvezze ki ezt a döntőt, mert abban az osztályban, ahol mi játszunk, ez a csúcs! Ezt tettük, megpróbáltuk minden pillanatát kiélvezni ennek a remek finálénak!

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok