A Testvériség lett a XIII. BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna győztese!

2018. január. 08., 09:14   |    

A Testvériség lett a XIII. BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna győztese!

Feszültség, izgalom és hajtás az utolsó pillanatig, ez jellemezte az MLSZ Budapesti Igazgatóság által immáron 13. alkalommal megrendezésre került BLSZ Téli Teremtorna egyenes kieséses szakaszát, a mindent eldöntő napot! A teremtorna győztese a Testvériség SE lett,amely 23 csapatot utasított maga mögé!


Testvériség SE - 43.sz.Építők 9-2 /negyeddöntő/

Az első negyeddöntő után gyorsan kiderült, hogy a 43.sz Építők csapata sorozatban harmadszor már nem fogja megnyerni a tornát, mert a Testvériség a remekül játszó Kollár Zsolt vezetésével gálát rendezett ellene. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a súlyos 9-2-es veresége az Építőknek, úgy alakult ki, hogy az utolsó 10 percben már kapus nélküli játékkal próbált eredményes lenni a kék-fehér csapat.

 

Nimród - Airnergy 2-3 /negyeddöntő/

A BLSZ1-es rangadó után két meglepetéscsapat, a Nimród és az Airnergy harcolt a négybe kerülésért. A meccs elejétől kezdve az Airnergy dominált, és megérdemelten jutott háromgólos vezetésig kontrára berendezkedő ellenfelével szemben.
Végül a Nimród becsületére legyen mondva, hogy 3-0-ról felállt, és végül Gendur Gábor, és Könczey Balázs góljával 3-2-re szépített. Az Airnergy BLSZ4-es csapatként az elődöntőbe jutott.

 

Pestszentimrei SK - Szent Pál Akadémia 6-0 /negyeddöntő/

A következő negyeddöntőt a Pestszentimre és a Szent Pál Akadémia csapata játszotta. A nézőtérről is nagy erőkkel hajtott PSK 6 gólt szerzett úgy, hogy közben hátul egyet sem kapott. Remekül védekezett Molnár Zoltán együttese, elől pedig parádés gólokat szereztek a játékosok. Cséka Krisztofer kezdte a gólgyártást, aztán Czene Péter és Blazinovits Bence találatánál is majd kiszakadt a háló, a nagyon elemében lévő Erdei Péter pedig háromszor is a kapuba lőtt.

 

Piramis - Kelen SC 1-9 /negyeddöntő/

A torna egyik legjobban küzdő csapata, a Piramis lépett pályára ezután a BLSZ1-es Kelen SC-vel szemben. A kelenföldi csapat ellen már nem volt ellenszere Bodon István együttesének, 9-1-el érvényesült a papírforma. A mérkőzésen Kádár Máté mesterhármasig jutott.

 

Testvériség SE - Airnergy FC 5-2 /elődöntő/


A negyeddöntők után az első döntőbe jutásért vívandó mérkőzés következett.
Az erőviszonyok alapján nehéz volt megmondani, mi fog történni, egy picivel hajlott a mérleg nyelve a Testvériség felé. Hornok Dávid és Tüskés Zoltán találatával gyorsan kétgólos vezetésig jutott a Tesi, de ezután jött Gabura Alexander, aki egy duplával kiegyenlített.
A második játékrészben a Testvériség akarata érvényesült. Előbb Illés Károly szerzett balról bombagólt a hosszúba, majd a 25. percben Alm Tamás megpattanó lövése után ismét kettő gól volt a palotai előny. Az 5-2-es végeredményt a végig hasznosan futballozó Elek Dániel állította be!

 

Pestszentimrei SK - Kelen SC 3-6 /elődöntő/

A nap legfeszültebb meccse következett, a Pestszentimre és a Kelen találkozója. Bár Czene Péter góljával a PSK szerzett vezetést, a Kelen ezután egy háromgólos hidegzuhanyt küldött ellenfelére, Koós Bálint, Módly Márk, majd ismét Koós volt eredményes.
A helyzet úgy hozta, hogy a játékvezetők is kereszttűzbe kerültek külső szemlélő által nehezen megítélhető helyzetek után. Kaptak hideget-meleget. A második félidőben Papp Zsolt találatával aztán újra kinyílt a meccs, de hat perc múlva Kaczor Patrik ismét kettőre növelte a Kelen előnyét.
Ezután egy kezezést követően büntetőhöz jutott a Pestszentimre, és Papp Zsolt ismét közelebb hozta csapatát a továbbjutáshoz.
Az Imre döntős álmainak Módly Márk és Kálnoky Bálint hajrában szerzett találata vetett véget. A PSK dolgát a hajrában egy kiállítás is nehezítette.
Az elődöntő után az indulatok lassan lohadtak le, de azért sikerült végül mindenkinek helyre tennie magában az eseményeket.

 

Airnergy FC - Pestszentimrei SK 6-5 /bronzmérkőzés/

Fontos is volt, hogy rendben legyen mindenki, mert 10 perc szünet után a Pestszentimre rögtön a bronzért lépett pályára az Airnergy csapata ellen. A találkozón végig fej-fej mellett mentek a csapatok. Hol az egyik, hol a másik talált a hálóba. Amikor már mindenki azt hitte, hogy marad a kialakult 5-5-s eredmény, az utolsó percben Blonski Péter az Airnergy javára döntött!

 

 

Testvériség SE - Kelen SC 3-3 büntetők után: 5-3  /döntő/

A finálé ahogy az lenni szokott ismét rendkívül izgalmasra, és fordulatosra sikeredett.
Módly Márk (Kelen) korai gólja után, a Testvériség Kollár Zsolt és Elek Dániel találatával a 10. perc végére fordított. Moldován Dániel azonban nem hagyta, hogy hátrányban cseréljen térfelet csapata és a 19. percben bevette Zubány Miklós kapuját.
A második játékrész negyedik percében a Kelen átvette a vezetést a remek napot kifogó Koós Bálint találatával. A budai előny egészen sokáig, 10 percen keresztül tartott, míg nem aztán érkezett a szintén parádésan játszó Kollár Zsolt, és kiegyenlített.
Bár izgalmasan érkeztek mindkét oldalon a lövések a kapura ezután is, maradt a 3-3, és a döntés a büntetőkre maradt.
Zubány Miklós, a Budapest válogatott kapusa ellenállhatatlan volt a párbajban, és végül Kollár Zsolt, és Tüskés Zoltán találatával 2-0-ra a Testvériség nyerte az orosz rulettet, és ezzel az újpalotai csapat lett a 13. BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna győztese!

 

A torna gólkirálya Erdei Péter (Pestszentimre) és Jenei Krisztián (Zuglói Kinizsi) lett 10-10 góllal!

 

A tornagyőztes Testvériség csapata: Simon Zoltán, Deschelák Károly, Alm Tamás, Kollár Zsolt, Elek Dániel, Illés Károly, Hornok Dávid, Bódis Tibor, Tüskés Zoltán, Pálmai zsolt, Zubány Miklós

Vezetőedző: Gyűrű Lajos

 

Az első négy csapatnak járó díjakat és kupákat az MLSZ Budapesti Igazgatója, Lovász Tamás István adta át. A gólkirálynak járó díjat Kiss László 33-szoros magyar válogatott labdarúgótól vehette át Erdei Péter.

 

 


Címkék:

További hírek

Bajnokság
 U16-os Budapest Válogatott - Toborzó

2018-04-20 11:02:10

U16-os Budapest Válogatott - Toborzó

A Fővárosi Önkormányzat közreműködésével idén Budapest szervezi a Négy Város Tornáját. Az MLSZ Budapesti Igazgatóság arra kéri az egyesületi vezetőket, hogy szíveskedjenek 4-5 játékost delegálni U16-os korosztályban (2002) az eredményes szereplés érdekében. A nemzetközi tornán vendégül látjuk Bratislava, Ljubljana és Zágráb akadémista csapatait.

Bajnokság
Az 1908 SZAC KSE és a REAC játssza a Budapest Kupa döntőjét!

2018-04-02 07:51:56

Az 1908 SZAC KSE és a REAC játssza a Budapest Kupa döntőjét!

Az 1908 SZAC KSE és a REAC csapata jutott be a Budapest Kupa döntőjébe, amely május 1-jén a Budafoki MTE Stadionban kerül megrendezésre 17 órától.

Bajnokság
Amatőr Licenc beadási határidő: 2018. április 10.

2018-03-15 15:39:49

Amatőr Licenc beadási határidő: 2018. április 10.

A 2018/2019. évi NB III-as és Budapest I. osztályú bajnokságban való indulásnak feltétele az Amatőr Licenc megszerzése. Az amatőr licenc kérelem beadási határideje: 2018. április 10.

Bajnokság
Harmadszor lett a BME a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

2018-03-15 08:04:54

Harmadszor lett a BME a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

Immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, amelynek négyes döntőjére 2018. március 14-én került sor a budafoki Fonyódi Antal Sportcsarnokban.

Szponzorok