XII. alkalommal került megrendezésre a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan az MLSZ Budapesti Igazgatóság is ismét támogatott. A több sportágban megrendezésre kerülő esemény futsal tornáján 16 csapat vett részt.
A Ludovika Sportcsarnokban megtartott tornán 16 egyetemi csapat vett részt. 2021. október 15-én került sor a csoportmérkőzésekre, ahol a négy csoport első helyezettje a Csíkszereda Sapienta VS, a Debreceni Egyetem, a Testnevelési Egyetem és a BME csapata lett, mellettük másodikként az Óbudai Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, és a Budapesti Metropolitan Egyetem jutott el a negyeddöntőig.
A helyosztókra október 16-án, szombaton került sor, és ekkor minden csapat újra nekiveselkedett. Az izgalmakban bővelkedő mérkőzések végén a fináléba a TF és a Debreceni Egyetem jutott be.

A döntőt a szépszámú szurkolósereg mellett számos díszvendég a helyszínen tekintette meg, a kezdőrúgást Lovász Tamás István, az MLSZ Budapest Igazgatója végezte el.

A mérkőzésen a TF korán vezetést szerzett, és végig remekül játszott a 12 perces találkozón. A tornán szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtó Debrecen csak üldözni tudta az eredményt, de utol nem érte, ezúttal csak egy szépítő gólra futotta tőlük, 4-1-el a Testnevelési Egyetem lett a 2021-es Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának futsal-győztese. A bronzérmes a Semmelweis Orvostudományi Egyetem csapata lett, amely a 3. helyért vívott találkozón a Sapientia EMTE Csíkszeredát 2-1-re győzte le.
A torna galériája itt érhető el: ELTE Online
2026-03-19 06:36:14
A magyar Férfi „A” labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzést játszik Görögország válogatottja ellen, 2026. március 31-én, kedden 19:00 kezdéssel, a Puskás Arénában.
2026-03-18 13:54:37
Lezárultak a Budapest Kupa negyeddöntői, így kialakult a legjobb négy mezőnye, és már az elődöntők párosításait is kisorsolták.
2026-03-17 12:41:21
Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.
2026-03-17 12:28:56
2026. január 1-től megszűnik a főszabálytól való átmeneti eltérés, így a verseny- és sportorvosi engedélyeket nem lehet papír alapon bemutatni, ezeknek digitálisan, az IFA-rendszerben kell szerepelniük.




