A TF SE nyerte a 41. Budapest Kupa döntőjét!

2017. május. 02., 10:11   |    

A TF SE nyerte a 41. Budapest Kupa döntőjét!

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság szervezésében a Csepel Stadionban megrendezett 41.Budapest Kupa döntőjében a BLSZ I. tavalyi bajnoka, az ASR Gázgyár és a BLSZ II jelenlegi listavezetője, a TFSE csapata találkozott. A mérkőzés előtt a II. Női Budapest Kupa döntőre került sor, ahol a Metis az Újpest ellen 2-0-s győzelmet aratott. A nézőket ezután cheerleader bemutatóval szórakoztatták, amely megadta az alaphangulatot a több mint 500 kilátogató számára.

A kezdő sípszó után a mérkőzés elején mindkét fél igyekezett kipuhatolni ellenfele gyenge pontjait, de nem igazán találták azokat. A két tizenhatos között tartogatták a labdát a csapatok, arra különösen ügyelve nehogy túlságosan megnyíljanak a másik fél számára. Nem is tették, így sokáig kellett várnunk az első igazi lehetőségre. A 18. percben Balló Harold lépett ki egy remek indítással a TFSE kapujával szemben, azonban a tizenhatoson belül utolérték és csak szabálytalanul tudták szerelni. A büntetőhöz a sértett készítette le a labdát, de lövését Barsi János Pál úgy fogta, hogy a labda még ki sem pattant róla. Folytatódott a taktikus játék, de igazi helyzettel nem szolgáltak a csapatok. Több alkalommal is remekül szövögették a támadásaikat a Gázgyár támadói Nagy Róbert vezetésével, de helyzetig nem jutottak el. Erről a másik oldalon szolgálatot teljesítő Gondos Zoltán gondoskodott, remekül megszűrve a Gáz-támadásokat. Ha szervezett felépített támadásokból nem ment a Gázgyárnak a góllövés, állított pontrúgásokból próbálkoztak, melynek nagy részét Balogh Péter ívelhette a TFSE kapuja előterébe. Több alkalommal is remekül csavarta be a labdákat, de a TF védelme állta a sarat, és rendszeresen fel tudtak szabadítani. Eldöntetlen állásnál vonulhattak szünetre a csapatok rendezni soraikat, illetve valami újat kitalálni a folytatásra. A szünetben a Női Budapest Kupa díjátadó ünnepségére került sor, majd Zsákovics László előadóművész elénekelte az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét, amelyet a közönség a vége felé együtt énekelt a tehetséges énekessel. A második félidőt nagyobb iramban kezdték a csapatok, de helyzetekig továbbra sem jutottak el. Pedig a Gázgyár igencsak iparkodott, Balló Harold és a végig aktív Ivancsó Dávid vezetésével néhány igen szép támadást vezettek a középpályán, amelyek azonban rendre elhaltak a TFSE védelmi vonalán. Míg a védelem és a középpálya mindkét oldalon jól szerepelt, a támadó egységek elég gyengén teljesítettek, a kapusoknak szinte semmilyen hárítani valójuk nem akadt. Az embernek az az érzése támadt, hogy az a csapat biztosan megnyeri a találkozót és a kupát, aki gólt szerez a rendes játékidőben, mert a másik félnek nem valószínű, hogy lett volna válasza a találatra, de sajnos gól nem esett. Így érkeztünk el a hajrához, a helyzetek nélküli mérkőzést a játékvezető által elrendelt két perces hosszabbítás sem mentette meg. A csapatok az utolsó percekben sem találtak fogást egymáson, így következhettek a büntetők. Az első sorozatban a büntetőrúgást kezdő TFSE-től Majer Kornél Dénes és a Gázgyár részéről Balogh Péter is berúgta a maga büntetőjét. A másodikban sem hibáztak a párok, mind Oláh Attila, mind Nagy Róbert betalált. A harmadik sorozatban Farkas Máté berúgta a maga büntetőjét, míg Lajos Lászlóét Barsi János kivédte. Jött a negyedik sorozat, amelyben Marton Gergő a TFSE részéről nem hibázott, a másik oldalon Tóth Gergely állt a labda mögé, azonban lövését a nap hőse Barsi János Pál ismét csak hárította, így a mai napon ez már a harmadik kivédett büntetője volt. Na, ezt csinálja utána valaki! Nem kényeztettek el minket a csapatok sem helyzetetekkel, sem igazán jó játékkal. Valószínűleg a tét rányomta bélyegét a találkozóra, mert egyik csapat sem adott esélyt a másiknak. Nem látszódott a két csapat közti osztálykülönbség, a TFSE remekül hatástalanította a Gázgyár túl nagy átütő erővel nem rendelkező próbálkozásait. A büntetőpárbajt fejben jobban viselték a TF játékosai, talán kevésbé volt rajtuk nyomás. A Gázgyár nagy lehetőséget szalasztott el, míg a TFSE neve másodszor kerülhet fel a kupára a 2007-es első győzelem után. Az ünnepélyes díjátadón a játékvezetőknek játó emlékplaketteket Juhos Attila a BLSZ Játékvezető Bizottságának elnöke, a csapatoknak a kupákat, az érmeket és az ajándék labdákat Gundel Takács Gábor az MLSZ Budapesti Igazgatóságának társadalmi elnöke, és Lovász Tamás István az MLSZ Budapesti Igazgatóságának igazgatója adta át.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok