A THSE-Sashalom a BLSZ I. osztály bronzérmese

2015. június. 01., 11:44   |    

A THSE-Sashalom a BLSZ I. osztály bronzérmese

Az már korábban eldőlt, hogy a BLSZ I. osztályban a Pénzügyőr SE az aranyérmes, majd véglegessé vált, hogy az Ikarus BSE lett a második helyezett, és egy fordulóval a bajnoki év vége előtt eldőlt a harmadik hely sorsa is, a THSE-Sashalom gárdája a bronzérmes.

 A THSE-Sashalom a 29. fordulóban a Szent Pál Akadémia vendége volt, és szünet utáni lendületes játékkal gólzáporos győzelmet aratott (0-6). A hat gól közül egyet Puskás Pál szerzett, aki a 76. percben csereként lépett pályára, és egy perccel később, az első labdaérintésből betalált az ellenfél kapujába.
A Fővárosi Vízművek – Kelen összecsapás is a vendégek sikerét hozta (1-3). Érdekesség, hogy a Kelen 2014. október 25-én nyert utoljára. A RAFC – 43. sz. Építők találkozón az újonc már a 4. percben vezetést szerzett. A 87. percben még mindig az Építők vezetett, és az utolsó pillanatokban fordított a hazai gárda (2-1).
A Ferencvárosi FC – RTK-VASLO a házigazda győzelmével végződött (3-2). A három pontot jelentő gól a rendes játékidő lejárta utáni hosszabbításban, a 92. percben esett, és szerzője Temesi Norbert volt, aki idén először lépett pályára csapatában. Az FFC ezzel a győzelemmel megmenekült, az RTK viszont csak akkor kerülheti el a kiesést, ha az utolsó fordulóban legyőzi a bajnok Pénzügyőr gárdáját, és a Szent Pál Akadémia nem nyer a Hegyvidék ellen.
A bajnoki címet ünneplő Pénzügyőr SE már a 8. percben kialakította a végeredményt az Unione elleni mérkőzésen (2-0). Az Ikarus BSE – Budafok LC találkozón a vendégek kétszer is vezettek, ám mindkétszer egyenlített a házigazda, végül a győzelmet jelentő gólt is megszerezte (3-2). A Voyage – Hegyvidék összecsapáson egyik félnek sem sikerült a másik fölé kerekednie (2-2). A KISE – Testvériség mérkőzést már május 13-án lejátszották (0-3).
Lázár L.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok