A THSE-Szabadkikötő lett a BLSZ I. bajnoka!

2017. május. 21., 09:36   |    

A THSE-Szabadkikötő lett a BLSZ I. bajnoka!

A 2016/2017-es BLSZ I-es bajnoki címtől a 28. forduló előtt 1 pontnyira lévő THSE csapata a dobogóért küzdő RAFC otthonába látogatott. Tudták ezt a szurkolók is, és szép számban jelentek meg a találkozón mindkét részről, igazán remek hangulatot adva a meccsnek, melyet 2-1-re a Tinthalak nyert meg, és ezzel két fordulóval a vége előtt megszerezte a bajnoki címet!

RAFC - THSE 1-2 BLSZ I.  28. forduló A Tintahalak remek helyzete ellenére nem döntetlenben gondolkodott, hanem győzelemben, és gyorsan támadásba lendült. A 6. percben Pokó Ajtony szöglete után Tóth Henrik fejesét fogta Hauer Viktor. 3 perc múlva ismét Tóth Henrik került nagy helyzetbe, de 8 méterről a kapu fölé lőtt. A 11. percben Pokó Ajtony 30 méterről próbálkozott, a remek lövést Hauer szögletre ütötte. Kiegyensúlyozottabbá vált a meccs az első negyedórát követően, és a lehetőségek elmaradoztak. A 34. percben jött a következő: Péter Attila beadása után Tóth Gergely közeli lövését bravúrral védte Hauer Viktor. A 35. percben egy távoli bombával villant a RAFC, Gálosi Csongor 45 (!) méterről próbálkozott, labdája a felső lécről jött ki. Egy perc múlva ismét a hazaiak jöttek, Vörös Péter élesen belőtt szabadrúgásáról hárman maradtak le kicsivel középen. Az egyre feljebb jövő RAFC a 41. percben a vezetést is megszerezte. Vörös Péter szöglete után egy védő kezére pattant a labda. A megítélt büntetőt Vörös magabiztosan lőtte a kapuba. 1-0   thseujbajnok2   Változtatott a THSE, és behozta az idény során többször is nyerő embernek számító Kondor Lászlót, aki ezt gyorsan góllal hálálta meg, 23 méterről jobbról parádés bombát eresztett meg a léc alá. 1-1 Az 56. percben pedig már az előny is vendégeknél volt. Péter Attila beadása után Tóth Henrik 5 méterről a hosszú sarokba lőtt. 1-2 Érett a THSE bajnoki ünneplése. Ehhez a 66. percben majdnem még közelebb léptek, de egy rossz passz után megszerzett labdát Kondor László 9 méterről a kapusba lőtt. A hajrában tartotta előnyét, a THSE és az utolsó helyzet is az övé volt, de Schwarz Ádám közeli lövése kipattant egy védő lábáról! Nem érdekelt ez senkit a vendégeknél, mert hamarosan Király Gergő hármat fújt a sípjába, és ez a füttyszó a Tintahalak bajnoki címét jelentette! A szurkolók és a játékosok hatalmas ünneplésbe kezdtek, a THSE történelmének eddigi legnagyobb sikerét ünnepelték. thse-ujbajnok A THSE-Szabadkikötő 2016/2017-es BLSZ I-es bajnokcsapata: BARÁTH BÉLA BERKES GÁBOR BODNÁR PÉTER BOGDÁN PATRIK CSUKA MÁTÉ ERHARDT TAMÁS ÁGOSTON GERHARDT ÁDÁM KATONA DÁNIEL KISS DÁVID KONDOR LÁSZLÓ KOVÁCS ELŐD LISKA TIBOR LŐRINCZ ÁRON MÁRICS PÉTER MÓROCZ MILÁN PÉTER ATTILA POKÓ AJTONY SCHWARCZ ÁDÁM SIMON PÉTER SZILÁGYI MILÁN TÓTH GERGELY TÓTH HENRIK VINCZE SZABOLCS Szakmai stáb: STREBEK MARCELL Vezetőedző DR.STREBEK TIBOR Technikai vezető VÉGH LÁSZLÓ Technikai vezető MEDGYESI ZOLTÁN Asszisztens edző

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok