2023. szeptember. 27., 10:11 |
2023. szeptember 23-án immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg Horváth Margit emlékére való tisztelettel a Döni emléktornát, amelyen a Metis, a Salgótarjáni Hallássérültek és az Amazon Foci női labdarúgó csapatai vettek részt.
Négy csapat részvételével rendezték meg a XII. Döni emléktornát, amelyen első alkalommal vettek részt a Salgótarjáni Hallássérültek SE csapata, így a többi csapat számára egyfajta érzékenyítés is megvalósult, hiszen a csapatoknak segíteni és tolerálni kellett, hogy a hallássérültek nem hallják a játékvezető sípját. A tornát a jó mérkőzések és technikás megoldások mellett a már kissé megkopott gyorsaság jellemezte. A győztesnek járó serleget és a Döni Vándorkupát végül a címvédő Metis csapata vihette haza. A második és harmadik helyen az Amazon Foci SE első és a Salgótarjáni Hallássérültek SE csapatai végeztek, míg a negyedik helyezett az Amazon Foci SE II. lett.
A torna egy szomorú eseménnyel indult, a Femina alapító tagjáról Kovács Erzsébetről (KOVI-ról) emlékeztek meg a résztvevők, aki a múlt héten 78 éves korában hunyt el.
Az eseményen tiszteletét tette Bencsik László, a Femina és a Renova csapatainak korábbi edzője, Kovácsné Nagy Zsuzsanna a László Kórház játékosa, valamint Horváth Renáta a Femina és a magyar női labdarúgó válogatott korábbi játékosa, aki egy-egy labdával kedveskedett a résztvevő csapatok számára.
XII. Döni emléktorna végeredménye:
1. METIS
2. AMAZON FOCI SE I.
3. SALGÓTARJÁNI HALLÁSSÉRÜLTEK SE
4. AMAZON FOCI SE II.
Legjobb játékos: Bürger Berta (Amazon Foci SE I.)
Legjobb kapus: Stumpf Veronika (Amazon Foci SE II.)
Gólkirálynő: Bagdi Csilla (Metis)
A torna támogatói: MLSZ Budapesti Igazgatóság, Városgazda UP Akadémia, Lőrinc United.
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




