Augusztus 3-ig lehet nevezni a férfi felnőtt regionális futsalbajnokságra

2020. július. 08., 12:24   |    

Augusztus 3-ig lehet nevezni a férfi felnőtt regionális futsalbajnokságra

Ezúton értesítjük a sportszervezeteket, hogy 2020. augusztus 3-ig lehet nevezni az MLSZ-központ által kiírt és hét megye által szervezendő 2020/2021. évi férfi felnőtt regionális futsalbajnokság(ok)ra.

 A nevezéseket az MLSZ informatikai rendszerén (IFA-rendszer) keresztül kell benyújtani; a pontvadászat a futsal fülön és az MLSZ versenyei között található.
Hasonlóan a tavalyi évhez idén is központilag kell nevezniük a 2020/2021. évi férfi felnőtt regionális futsalbajnokság(ok)ban indulni szándékozóknak, s a jelentkezők elsősorban területi alapon lesznek szétosztva a később kialakítandó csoportokba – lényegileg úgy, mint az NB
III-as labdarúgó-bajnokság esetében.

A pontvadászatokat alapesetben hét megyei igazgatóság (a budapesti, valamint a Csongrád, a Fejér, a Győr-Moson-Sopron, a Heves, a Pest és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei) szervezi és bonyolítja majd le. A tervezett alapbeosztások szerint az egyes szervező megyei igazgatóságokhoz az alábbi székhelyű klubok tartoznának:
Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság: budapesti és Pest megyei;
Csongrád Megyei Igazgatóság: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei;
Fejér Megyei Igazgatóság: Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém megyei;
Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság: Győr-Moson-Sopron, Komárom, Vas és Zala megyei;
Heves Megyei Igazgatóság: Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyei;
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei.

Az alap-versenykiírás megtalálható az MLSZ dokumentumtárában.
(http://dokumentumtar.mlsz.hu/index2.htm).

A Budapesti Regionális Futsal Bajnokság versenykiírása honlapunkon jobb oldalon olvasható a dokumentumoknál.

 


További hírek

Bajnokság
A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026-04-30 04:48:38

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Szponzorok