Az MLSZ Budapesti Igazgatóság által első alkalommal került megrendezésre 2016. február 27-én és 28-án a Veterán Téli Teremlabdarúgó Kupa.
A tornán 8 csapat vett részt, az FTC, az MTK, a Gödöllő, a Róna, a Vasló, a Budatétény, az 1. FC Skorpió és az MTK CTC.
A szombati napon két csoportban zajlottak a selejtezők, míg a vasárnapi napon négy csapat részvételével a döntő, amelyen szintén csoportmérkőzések során dőlt el a kupa sorsa!A teremtorna utolsó mérkőzése az „örökrangadó” volt, a sors úgy hozta, hogy ez a találkozó döntőnek is beillett, az MTK-nak a döntetlen is elég lett volna a kupagyőzelemhez, az FTC-nek ehhez győznie kellett. A Rab Tibor és Kollár József fémjelezte FTC veterán végül Budai László és Mayer Csaba vezérletével 7-0-ra diadalmaskodott a végére elfáradó MTK felett. A torna gólkirálya Török József lett a Róna SC csapatából.Az első négy sorrendje:1. FTC2. MTK3. Róna4. GammaA torna díjait Lovász Tamás István, az MLSZ Budapesti Igazgatója és Czakó Tibor, a BLSZ Öregfiúk és Old Boys Bizottságának elnöke adta át.
A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!