Az Ikarus és a Szent Pál aranya a BLSZ utánpótlás teremtornáján

2016. február. 22., 15:25   |    

Az Ikarus és a Szent Pál aranya a BLSZ utánpótlás teremtornáján

Február 20-án rendezték meg a BLSZ hagyományos téli utánpótlás teremtornájának döntőjét az U9-es és az U13-as korosztályban. A torna színhelye a Budafoki MTE tornacsarnoka volt. A selejtezők után korosztályonként négy-négy együttes került a fináléba, ahol körmérkőzés után alakult ki a végső sorrend.

Az U9-es korcsoportban az Ikarus BSE együttese végzett az élen, miután minden mérkőzését megnyerte. A XVI. kerületi egyesület erejét mutatja, hogy ebben az évben az U10-es korosztályban is az első helyen végzett. A második a Gloriett SE együttese lett, amely az első mérkőzésén kikapott az Ikarustól 3-0-ra, de aztán a Baráti Bőrlabda és az Újbuda ellen is szép győzelmet aratott. A bronzérmes az Újbuda lett, a Baráti Bőrlabda pedig a negyedik helyet szerezte meg. Különdíjban részesültek a csapatok legjobbjai, és a legjobb kapus.

Az U9-es korcsoportban különdíjat kapott Boga Bálint (Ikarus BSE), Hárshegyi Csanád (Gloriett SE), Vitályos Viktor (Újbuda FC), Farkas Nimród (Baráti Bőrlabda). A legjobb kapus André László Martin (Baráti Bőrlabda) lett.

 

Az U13-as korosztályban jóval izgalmasabban dőlt el az első hely sorsa. A Szent Pál Akadémiának és a Gloriettnek ugyanannyi pontja volt a torna utolsó találkozója előtt, amit ketten játszottak. A Szent Pál Akadémia a második félidő elejére már 3-1-re vezetett, és úgy tűnt, hogy gyorsan megnyeri a finálét, de a Gloriett szépített, majd az utolsó percekben egyenlíteni is tudott. 3-3 után a büntetők következtek. A Gloriett az első lövésnél hibázott, viszont a Szent Pálosok könyörtelenül lőttek és 3-1-re megnyerték a párbajt. A harmadik helyet a CSHC ’94 szerezte meg, miután legyőzte a negyedik helyen végző Budafoki LC-t.

Az U13-as korcsoportban különdíjat kapott Kun Patrik (Szent Pál Akadémia), Kukoricza András (Gloriett SE), Ződi Mátyás (CSHC ’94 SE), Maszárik Dorián (Budafoki LC). A torna legjobb kapusa Jakab Balázs (Szent Pál Akadémia) lett.

Az ünnepélyes díjkiosztón a kupákat, az érmeket, a különdíjakat és az ajándékokat Lovász Tamás István, az MLSZ Budapesti Igazgatója, Antal Péter Grassroots koordinátor és Halászi Ferenc Bozsik koordinátor adta át.

 

Eredmények:

U9

IKARUS BSE - GLORIETT SE 3 - 0 ÚJBUDA KFT. - BARÁTI BŐRLABDA FC 6 - 0 IKARUS BSE - ÚJBUDA KFT. 4 - 2 GLORIETT SE - BARÁTI BŐRLABDA FC 3 - 1 IKARUS BSE - BARÁTI BŐRLABDA FC 7 - 0 GLORIETT SE - ÚJBUDA KFT. 5 - 2

1. Ikarus BSE 2. Gloriett SE 3. Újbuda KFT. 4. Baráti Bőrlabda FC

U13

BUDAFOKI LC - SZT. PÁL AKADÉMIA FC 1 - 2 GLORIETT SE - CSHC` 94 SE 3 - 1 BUDAFOKI LC - GLORIETT SE 1 - 3 SZT. PÁL AKADÉMIA FC - CSHC` 94 SE 4 - 1 BUDAFOKI LC - CSHC` 94 SE 1 - 2 SZT. PÁL AKADÉMIA FC - GLORIETT SE 3 - 3 büntetők: 3 - 2

1.  Szent Pál Akadémia 2. Gloriett SE 3. CSHC '94 SE 4. Budafoki LC

 


További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok