Az Unione FC és a Csepel UFC is sikerrel vette a MOL Magyar Kupa 2. fordulóját

2023. augusztus. 28., 14:38   |    

Az Unione FC és a Csepel UFC is sikerrel vette a MOL Magyar Kupa 2. fordulóját

Az Unione FC NB III-as, míg a Csepel UFC megye I. osztályú csapat ellen aratott sikert a MOL Magyar Kupa 2. fordulójának hétvégi mérkőzésein, a Csepel TC CSG-nek nem sikerült a Szentlőrinc elleni bravúr. A nyolc budapesti érdekeltségű párharcból hat csapat bejutott a következő körbe, ahol már csatlakoznak az NB I-es és NB II-es együttesek is.

A BLSZ I. tavalyi bajnoka, az Unione FC eggyel magasabb osztályú ellenfelét fogadhatta hazai pályán. A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, akik már a 12. percben megszerezték a vezetést. Azonban Szabó András játékosai még az első félidőben megfordították a mérkőzés állását, majd a második félidő elején büntetőhöz jutottak, amelyet sikeresen értékesítettek beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Szabó András, az Unione FC vezetőedzője:
Egy osztállyal magasabban szereplő csapat ellen játszottunk. Úgy érzem, hogy a játék alapján megérdemelten jutottunk tovább. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy végig tudták vinni ezt a dolgot és kíváncsian várjuk a mai sorsolást, hogy kit fogunk kapni. Ahogy a srácok mondataiból kivettem, azt szeretnék, hogy NB I-es csapatot kapjunk.

A Csepel UFC papíron egyenrangú ellenfelet kapott, a Somogy megyei I. osztályú bajnokság tavalyi ezüstérmesét, a Nagybajomi AC-t. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, akik az első félidő közepén szerezték meg a vezetést. Azonban a második félidő ritmusát kicsit lassan sikerült felvenni, mivel a vendég együttes már az első percben kiegyenlített. Azonban amennyire rosszul kezdődött a csepelieknek a félidő eleje, olyan jól folytatódott. Röpke 15 perc alatt háromszor is kapituláltak a vendégek. A 88. percben pedig Bereczki Koppány Ákos második találatával beállította az 5-1-es végeredményt.

Märtz János, a Csepel UFC szakosztályvezetője:
A nagy meleg és a műfű rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára. Az első félidei játékban nagy különbség alakult ki a javunkra és ezt egy szerencsés góllal sikerült is érvényre juttatni.
A második félidő első percében azonnal egy szöglet után egyenlített az ellenfél. Aztán az 50. perctől óriási fölénybe kerültünk, amely gólokban is megmutatkozott. Ha kedvezően alakul a sorsolás, akkor talán még egy fordulót tudunk menni.

A 2. fordulóban nem sikerült viszont a bravúr a harmadik BLSZ-es csapatnak a Csepel TC-CSG-nek, amely az NB II-ből tavaly kiesett Szentlőrinc ellen hiába vezetett a félidőben, a mérkőzés legvégén fordított a magasabb osztályú együttes.

 

MOL Magyar Kupa 2. forduló budapesti érdekeltségű eredmények:

UNIONE FC – ÉRDI VSE 3-1
SZARVASI FC 1905 – ESMTK 1-5
SZOLNOKI MÁV FC – KELEN SC 1-4
CSEPEL TC CS.G. – SZENTLŐRINC 1-2
BONYHÁD-MAJOS – PÉNZÜGYŐR SE 2-0
CSEPEL UFC - NAGYBAJOMI AC 5-1
OMTK-ULE 1913 – III. KER. TVE 0-1
MEZŐMEGYER SE – BKV ELŐRE 1-3

A MOL Magyar Kupa 2. fordulójának valamennyi eredménye:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/0/27257/2.html


További hírek

Bajnokság
Megjelent a BLSZ Almanach 2025

2026-02-27 13:31:20

Megjelent a BLSZ Almanach 2025

Immáron 13. alkalommal jelent meg a BLSZ Almanach, az MLSZ Budapesti Igazgatóság beszámoló kiadványa,amely a 2025-ös év eseményeit foglalja össze. A kiadvány 44 oldalon keresztül számol be az év történéseiről, színes képekkel illusztrálva. Az egyesületek képviselői az MLSZ Budapesti Igazgatóságán hivatali nyitvatartási időben tudják átvenni.

Bajnokság
Kisorsolták az Egri Erbstein Kupa elődöntőit

2026-02-24 10:22:11

Kisorsolták az Egri Erbstein Kupa elődöntőit

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága 2026. február 24-én kisorsolta az Egri Erbstein Kupa elődöntőit. A mérkőzések hivatalos játéknapja 2026. március 18-19.

Bajnokság
Soroksári címvédés az U15-ös Téli Futsal Tornán

2026-02-23 13:56:54

Soroksári címvédés az U15-ös Téli Futsal Tornán

2026. február 22-én a budafoki Fonyódi Antal Sportcsarnokban hat csapat részvételével rendezték a BLSZ U15-ös Téli Futsal döntőjét.

Bajnokság
Megnyílt a 2026/27-es évad kérelmi felülete

2026-02-19 16:11:55

Megnyílt a 2026/27-es évad kérelmi felülete

Megnyílt a látvány-csapatsport (TAO) támogatások 2026/27-es évadra vonatkozó kérelmi felülete.

Szponzorok