Az UTE és a Pénzügyőr már a 8 között az Országos Utánpótlás Futsal Bajnokságban!

2017. április. 24., 12:57   |    

Az UTE és a Pénzügyőr már a 8 között az Országos Utánpótlás Futsal Bajnokságban!

A 2016/2017-es MLSZ Országos Utánpótlás Futsal Bajnokságban április 23-án, vasárnap már a 8 közé jutásért rendezett mérkőzéseket az MLSZ Budapesti Igazgatósága Budafokon a BMTE Sportcsarnokban. A csapatok körmérkőzéses rendszerben döntötték el, hogy ki lesz a továbbjutó.

  Az U11-es korosztályban Budapestet az UTE csapata képviselte, még hozzá remekül, mert rögtön az első meccsén gólzáport rendezett a Fejér megyéből érkezett Tordas SE csapata ellen, 10-0-ra verte ellenfelét, majd az Egerből érkezett Plútó SE-t is legyőzte, 4-0-ra. A nap egyik legszebb eseménye volt, hogy az első meccsén az Újpesttől nagy vereséget szenvedő Tordas összeszedte magát és bravúros győzelmet aratott a Plútó ellen. Eredmények: UTE – Tordas SE 10-0 Plútó SE - UTE 0-4 Plútó SE – Tordas SE 2-3   1. UTE 6 pont 2. Tordas SE 3 pont 3. Plutó SE 0 pont   Az U13-as korosztályban a budapesti KISE, a Fejér megyei Alba Kölyök Egyesület és a Heves megyei Plútó SE Eger mérte össze erejét. Ebben a korosztályban a Plútó volt a legjobb ezen a napon, a KISE ellen 5-1-re, az Alba Kölyök ellen 7-2-re diadalmaskodott és ezzel magabiztosan szerezte meg a továbbjutó helyet.   Eredmények: KISE - Plútó SE 1-5 Alba Kölyök – KISE 1-4 Plútó SE – Alba Kölyök 7-2   1. Plútó SE Eger 6 pont 2. KISE 3 pont 3. Alba Kölyök 0 pont   Az U15-ös korcsoport favoritja a Pénzügyőr SE csapata volt, és ezt rögtön az első mérkőzésén bizonyította, egy magas színvonalú találkozóm 6-3-ra verte a Heves megyéből érkező Gyöngyösi AK csapatát. A Gyöngyös a Komárom-Esztergom megyei Komárom VSE ellen folytatta, és egy 8-4-es sikerrel javított. A Pénzügyőr SE és a Komárom találkozója volt a nap utolsó mérkőzése, amelyen a vendégségbe érkező csapat nagyon jól játszott, de végül mégis a zöld-fehérek győztek 4-2-re és ezzel megszerezték a továbbjutó helyet.   Eredmények: Pénzügyőr SE – Gyöngyösi AK  6-3 Gyöngyösi AK – Komárom VSE  8-4 Komárom VSE – Pénzügyőr   2-4   1. Pénzügyőr SE 6 pont 2. Gyöngyösi AK 3 pont 3. Komárom VSE 0 pont   A továbbjutók  mindhárom korosztályban a legjobb nyolc közé jutottak be.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok