BLSZ I-es csapat 16 között a Magyar Kupában!

2015. október. 19., 13:54   |    

BLSZ I-es csapat 16 között a Magyar Kupában!

A Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé jutott a BLSZ I-es Internationale CDF SE, amely a harmadosztályú III. Kerületi TVE 2-1-es kiejtésével a 2016. június végén megrendezésre kerülő Amatőr Kupáért is megmérkőzhet!

  Internationale CDF SE - III. Kerületi TVE 2-1 Magyar Kupa 3. forduló Boldogok lehettek az óbudai drukkerek, amikor meglátták a Magyar Kupa sorsolásakor, hogy az alacsonyabb osztályú Inter CDF SE-vel kell megmérkőznie kedvenceiknek. Bizakodásra adhatott okot számukra az, hogy két évvel ezelőtt amikor még mindkét csapat BLSZ1-es volt, akkor a Kerület oda-vissza három góllal verte a többnyire külföldi játékosokból álló ellenfelét. A két csapat élénken élő közös történelmén túl, az is a vendégek mellett szólt, hogy az Inter az előző két fordulóban vereséget szenvedett a BLSZ1-ben, az FFC 3-0-ra, míg az Ikarus 3-2-re verte meg a már több hete vezetőedzője nélkül készülő gárdát. Az első igazán komoly helyzet a hazaiaké volt.A 15. percben Zámbó Tibor cselezte szét a Kerület védelmét, majd 18 méterre a kaputól buktatták. A szabadrúgást Saheed Oluwashina a felső kapufára ívelte! Góllal válaszolt a Kerület! A 20. percben egy szépen kipasszolt akció végén Horváth Levente 13 méterről elrúgta a labdát Nagy Adrián mellett. 0-1 Volt aki, már azt hitte a lelátón, hogy itt van vége a meccsnek, de 5 perc múlva jött az egyenlítés. Ogbaje Kingsley beadása után Saheed Oluwhashina 7 méterről úgy fejelt a kapuba, hogy az egyik kapufáról a másikra került a labda mielőtt a gólvonalon túlra jutott. 1-1 A félidő végére belejött az Inter és kezdett alábbhagyni a Kerület minimális dominanciája is. A 39. percben, csak a szerencse mentette meg az NB3-as csapatot a góltól, Oluwhashina megpattanó lövése kevéssel ment el a jobb kapufa mellett. A 45. percben viszont már nem volt kegyelem. A saját jobb oldali szögletzászlójától végzett el szabadrúgást a hazai csapat és a keresztbe előre ívelt labdával gólig jutott, egy visszagurítást követően Somto Kingsley lőtt a hálóba. 2-1 Ennél a gólnál 11-el több Kerületért szorító nézője volt a meccsnek. A második félidőben mindent megtettek az egyenlítésért a vendégek, és az 55. percben egy kiugratás után, ha Nagy Adrián nem lép ki jó ütemben a kapujából, akkor Horváth Levente könnyedén kiegyenlíthetett volna. Többnyire az Inter térfelén zajlott a játék, de amikor kibújt a hazai csapat, akkor nagyon veszélyes volt. Egy ilyen gyors kitörés végén a 70. percben Rumen Stefanov 14 méterről leadott lövését kellett kiütnie Kondor Tamásnak.. Öt perccel később Gálfi László (Kerület) egy szép csel után lőtt, Nagy Adrián nagy bravúrral ütötte ki a labdát a bal sarok elől A 40. percben egy 18 méteres lövés után ismét nagyot védett az Inter kapusa. Nyomott a Kerület, de a kapuba nem tudott betalálni, sőt a végén majdnem megkapták a kegyelemdöfést is. A csereként beállt Henry Etiosa lövése után a labda a felső kapufáról a gólvonalra és onnan kifelé pattant. Miután a 4 perces hosszabbításban sem született gól, meglepetésre, de a meccs képe alapján megérdemelten az Inter jutott a legjobb 16 közé a kupában!

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok