Bravúr! Nyolc meccs után a dobogó küszöbén a Pénzügyőr!

2015. szeptember. 21., 12:32   |    

Bravúr! Nyolc meccs után a dobogó küszöbén a Pénzügyőr!

Nem kezdett rosszul, mostanra viszont még inkább elkapta a fonalat a BLSZ1-ből a nyáron NBIII-ba kerülő Pénzügyőr csapata, amely sorozatban harmadik bajnokiján hagyta el győztesen a pályát, ráadásul úgy, hogy ezeken a meccseken gólt sem kapott.

A Dunaharaszti 3-0-s legyőzése után, az ESMTK-t is ilyen arányban verték a zöld-fehérek, a hétvégén pedig a Hódmezővásárhely ellen nyertek 1-0-ra. A menetelő Pénzügyőr így nyolc forduló után tizennégy szerzett ponttal a negyedik helyen áll! A jó szereplésről Vatai Attila vezetőedzőt kérdeztük, akitől megtudtuk, hogy az NBIII-as szereplés ellenére a BLSZ sem hagyja hidegen: „Extrán futballoztunk a Dunaharaszti elleni mérkőzésen, az ESMTK otthonában a stabil célfutball hozott biztos győzelmet, Hódmezővásárhely ellen pedig a küzdőszellemünknek volt köszönhető a siker. A 4. helyre büszkék vagyunk most, de maradunk a földön, továbbra is a bennmaradás a célunk. Egyébként figyelemmel kísérjük a BLSZ küzdelmeit is, a Gázgyár - Testvériség meccset például a helyszínen néztem meg, és ezúton is gratulálok Metzger Tibi barátomnak a sikeres szerepléshez.„

Fotó: Szécsi József


További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok