Nagy siker volt Budapesten a McDonald’s Fair Play Cup

2023. április. 19., 14:59   |    

Nagy siker volt Budapesten a McDonald’s Fair Play Cup

2023. április 18-án napsütéses időben került megrendezésre a McDonald’s Fair Play Cup budapesti döntője, ahol a 104 nevezőből a legjobb 25 fiú és 4 lánycsapata léphetett pályára a Szántóföld utcai sporttelepen.

A döntőbe került fiú csapatokat – az előzetes egyhangú hozzájárulásoknak köszönhetően – a szervezők hét db hármas és egy darab négyes csoportba osztották, ahonnan az első helyezettek jutottak tovább. A négyes döntők győztesei kerültek az elődöntőkbe, melyek során kialakult a döntő, valamint a bronzmérkőzés párosítása.

A finálét két a csoportkörökben veretlen és magabiztos csapat a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és az AKG játszotta. A rendkívül kiélezett mérkőzést a rendes játékidőt 2-1 arányban megnyerve végül a II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium emelhette magasba az első helyért járó kupát.

A dobogó 3. fokára a Trefort Team léphetett fel, miután 4-1-es eredménnyel tudott felülkerekedni a Szent László Gimnázium csapatán.

A lányok körmérkőzéses rendszerben vívtak meg a bajnoki címért. Szoros találkozók után veretlenül a Dózsa Girls csapatának sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára. A második és harmadik helyezett a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Szent Imre és a Petrik Angels lett. Negyedik helyen a Veres Pálné Gimnázium végzett.

A tornán Fair Play díjak is átadásra kerültek. A legsportszerűbb csapatnak járó elismerést és az ezzel járó kupát, valamint egyéb különdíjakat a fiúknál holt versenyben a VIK SE, a PSG Fiúk, valamint a Necheszdel United nyerte. A játékosok közül Kardos Péter (Veres Pálné Gimnázium II.), Horváth Bence (Vik SE), Bathó Bálint (Hivatalos Stílus) gyűjtötték a legtöbb zöld lapot, így ők egyéb sportfelszereléssel is gazdagodtak.

A különdíjakat Kocsárdy Gyula a McDonald’s Fair Play Cup programfelelőse adta át.

Bár Budapesten véget ért a 2022-2023. évi McDonald’s Fair Play Cup, a két bajnok csapat részt vehet az április 27-i székesfehérvári regionális döntőn, ahonnan két fiú és két lány csapat jut be az országos fináléba.


További hírek

Bajnokság
Gyermekszektor-program: Magyarország - Görögország

2026-03-19 06:36:14

Gyermekszektor-program: Magyarország - Görögország

A magyar Férfi „A” labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzést játszik Görögország válogatottja ellen, 2026. március 31-én, kedden 19:00 kezdéssel, a Puskás Arénában.

Bajnokság
Megvan a legjobb négy – ezek a Budapest Kupa elődöntői

2026-03-18 13:54:37

Megvan a legjobb négy – ezek a Budapest Kupa elődöntői

Lezárultak a Budapest Kupa negyeddöntői, így kialakult a legjobb négy mezőnye, és már az elődöntők párosításait is kisorsolták.

Bajnokság
Gyermekszektor-program: U21-es válogatott mérkőzések

2026-03-17 12:41:21

Gyermekszektor-program: U21-es válogatott mérkőzések

Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.

Bajnokság
Fontos változás 2026. január 1-től a sportorvosi engedélyekkel kapcsolatban

2026-03-17 12:28:56

Fontos változás 2026. január 1-től a sportorvosi engedélyekkel kapcsolatban

2026. január 1-től megszűnik a főszabálytól való átmeneti eltérés, így a verseny- és sportorvosi engedélyeket nem lehet papír alapon bemutatni, ezeknek digitálisan, az IFA-rendszerben kell szerepelniük.

Szponzorok