2024. április 11-én napsütéses időben került megrendezésre a McDonald’s Fair Play Cup budapesti döntője, ahol a 125 nevezőből a legjobb 29 fiú és 6 lánycsapata léphetett pályára a Szántóföld utcai sporttelepen.
A döntőbe került 29 fiú csapatot a szervezők öt négyes és három hármas csoportba osztották, ahonnan az első helyezettek jutottak tovább. A négyes döntők győztesei kerültek az elődöntőkbe, melyek során kialakult a döntő, valamint a bronzmérkőzés párosítása.
A finálét két a csoportkörökben veretlen és a legjobb 8 közül is magabiztosan továbbjutó csapat a tavalyi budapesti és országos bajnok Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a tavaszi bronzérmes Trefort Team játszotta. A rendkívül kiélezett mérkőzést a rendes játékidőben 2-1 arányban megnyerve végül címvédőként a II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium emelhette magasba az első helyért járó kupát.
A dobogó 3. fokára a Szent II. János Pál Iskola léphetett fel, miután 3-0-ás eredménnyel tudott felülkerekedni a Berze Barca csapatán. A lányok két három csapatos csoportban vívtak meg a bajnoki címért. Szoros találkozók után a finálé büntetőpárbaját a Veres Pálné Gimnázium ellen megnyerve a Pekszi csapatának sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára. A bronzmérkőzésen is hétméteresek döntöttek, ahol a Szent Imre értékesített több büntetőt a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziummal szemben.
A tornán Fair Play díjak is átadásra kerültek. A legsportszerűbb csapatnak járó elismerést és az ezért járó kupát, valamint egy garnitúra felszerelést a Jedlik SC csapata nyerte. A fiúknál a Szent Imre „B” és az Aranyás(zók) csapata is különdíjban részesült. A fiúk közül Laczkó Balázs (Jagbp) Hanczár Szilárd Péter (Szent Imre „A”), Tóth Kornél (Szoboszlai FC) és Takács Ferenc Szilveszter (Kovács Pál Baptista Gimnázium), valamint a lányoknál Werner Kinga Roswitha (Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) gyűjtötték a legtöbb zöld lapot.
A különdíjakat Kiss László volt válogatott labdarúgó és Antal Péter volt NB1-es labdarúgó adta át.
Bár Budapesten véget ért a 2023-2024. évi McDonald’s Fair Play Cup, a két bajnokcsapat részt vehet az április 25-i székesfehérvári regionális döntőn, ahonnan két fiú és két lány csapat jut be az országos fináléba.
2025-05-08 17:17:04
Az MLSZ Budapesti Igazgatósága negyedik alkalommal szervez futballtörténelmi konferenciát.
2025-04-30 16:49:38
2025. május 14-én kerül megrendezésre a Férfi MOL Magyar Kupa-döntő, amelyre az MLSZ lehetőséget biztosít az Egyesületekben és a Grassroots Programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést, együtt szurkolhassanak.
2025-04-22 11:31:12
Idén is Székesfehérváron rendezték az MLSZ Fair Play Cup egyik regionális döntőjét. 2025. április 16-án a megszokott lebonyolítási forma alapján Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom és Tolna vármegye bajnokai ellen léphetett pályára fővárosi fiú és lány csapatunk.
2025-04-22 10:34:06
Hosszan tartó súlyos betegség után 85 éves korában elhunyt Garami József mesteredző, a Pécs, az FTC, az MTK, a Győr és az Újpest korábbi legendás edzője, akinél többször senki sem ült vezetőedzőként kispadon az NB I-ben.