Címvédés a McDonald’s Fair Play Cup budapesti döntőjén

2024. április. 15., 13:48   |    

Címvédés a McDonald’s Fair Play Cup budapesti döntőjén

2024. április 11-én napsütéses időben került megrendezésre a McDonald’s Fair Play Cup budapesti döntője, ahol a 125 nevezőből a legjobb 29 fiú és 6 lánycsapata léphetett pályára a Szántóföld utcai sporttelepen.

A döntőbe került 29 fiú csapatot a szervezők öt négyes és három hármas csoportba osztották, ahonnan az első helyezettek jutottak tovább. A négyes döntők győztesei kerültek az elődöntőkbe, melyek során kialakult a döntő, valamint a bronzmérkőzés párosítása.

A finálét két a csoportkörökben veretlen és a legjobb 8 közül is magabiztosan továbbjutó csapat a tavalyi budapesti és országos bajnok Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a tavaszi bronzérmes Trefort Team játszotta. A rendkívül kiélezett mérkőzést a rendes játékidőben 2-1 arányban megnyerve végül címvédőként a II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium emelhette magasba az első helyért járó kupát.

A dobogó 3. fokára a Szent II. János Pál Iskola léphetett fel, miután 3-0-ás eredménnyel tudott felülkerekedni a Berze Barca csapatán. A lányok két három csapatos csoportban vívtak meg a bajnoki címért. Szoros találkozók után a finálé büntetőpárbaját a Veres Pálné Gimnázium ellen megnyerve a Pekszi csapatának sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára. A bronzmérkőzésen is hétméteresek döntöttek, ahol a Szent Imre értékesített több büntetőt a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziummal szemben.

A tornán Fair Play díjak is átadásra kerültek. A legsportszerűbb csapatnak járó elismerést és az ezért járó kupát, valamint egy garnitúra felszerelést a Jedlik SC csapata nyerte.  A fiúknál a Szent Imre „B” és az Aranyás(zók) csapata is különdíjban részesült. A fiúk közül Laczkó Balázs (Jagbp) Hanczár Szilárd Péter (Szent Imre „A”), Tóth Kornél (Szoboszlai FC) és Takács Ferenc Szilveszter (Kovács Pál Baptista Gimnázium), valamint a lányoknál Werner Kinga Roswitha (Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) gyűjtötték a legtöbb zöld lapot.

Hanczár Szilárd Péter (Szent Imre „A”)

 

A különdíjakat Kiss László volt válogatott labdarúgó és Antal Péter volt NB1-es labdarúgó adta át.

Bár Budapesten véget ért a 2023-2024. évi McDonald’s Fair Play Cup, a két bajnokcsapat részt vehet az április 25-i székesfehérvári regionális döntőn, ahonnan két fiú és két lány csapat jut be az országos fináléba.


További hírek

Bajnokság
A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026-04-30 04:48:38

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Szponzorok