Egri Erbstein Kupa - Ketten már az elődöntőben

2023. március. 02., 11:03   |    

Egri Erbstein Kupa - Ketten már az elődöntőben

A Budapesti Atlétikai Klub Egyesület a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának támogatásával 2023-ban is megszervezte az Egri Erbstein Kupát. A kezdeményezés legfontosabb célkitűzése az, hogy a Budapest Kupából való kiesés után a BLSZ III-as és BLSZ IV-es csapatok számára egy új lehetőség nyíljon a kupaszereplésre. 

 

 A névadóról: Egri Erbstein, a reformer edző

A BAK labdarúgócsapatát erősítette Egri Erbstein Ernő, aki a későbbiekben több olasz csapatnál menedzserként, szakvezetőként tevékenykedett, hatalmas sikereket elérve Itáliában. Sorsa összefonódott Guttmann Béláéval, akivel közösen menekültek meg a Holokauszt rémségei elől és lettek Európa két meghatározó csapatának szakvezetői: Guttmann a Benfica legendás edzője lett, míg Erbstein a világ akkori legjobb csapatának, a Torino FC-nek lett a menedzsere.

A Nocerina, a Cagliari és Lucchese csapatánál eltöltött rendkívül sikeres edzői évek után következett a Torino kispadja. Az un. Grande Torino minden idők egyik legjobb csapatának számított, meghatározó együttese volt a 30-as, 40-es évek olasz és egyben az európai labdarúgásnak. Mai napig rekord az 1947-es olasz-magyar mérkőzés (3-2), amikor a Puskás Ferencet is soraiban tudó válogatottunk ellen nem kevesebb, mint 10 Torino játékos lépett pályára a kezdő tizenegyben.

Sajnos tragédia is összekapcsolja Egri Erbstein Guttmannal közös pályafutását, hiszen 1949-ben, éppen a Benfica elleni meccsről repült haza a torinói csapat, amikor a város melletti Superga-hegynek ütközött az együttest szállító repülőgép. Senki sem élte túl a tragédiát.

Erbstein Ernő valódi mágusa volt a focinak, Itália-szerte a mai napig becsüli és tisztelik eredményeit.

2023-ban a Rákosszentmihálynak, az Egészség DSE-nek, a Tabahon SE-nek, a Tempó FFC-nek, a Stand 98-nak, az Újpesti Haladásnak, a Palota SE-nek és a Baráti Bőrlabdának adatott meg a lehetőség az indulásra.

 

A sorsolást követően kialakult párharcok közül kettő már lejátszásra is került:

Rákosszentmihályi SC  - Egészség DSE 3-6

Gólszerzők: Góró László (33’ és 44’), Stranyóczky László (37’) Ill. Stefkó Boldizsár (’19), Tüske Marcell (’26 és 45’), Somogyi Martin ( ’41), Polonyi Patrick (74’ és 87’)

Igazi gólzáport hozott az első félidő 3-4-el fordultak a csapatok, a második játékrészben viszont az Egészség DSE a védekezését jobban rendezte mint ellenfele, és Polonyi Patrick 74. és 87. percben szerzett góljai nekik hozták el a továbbjutást és a klasszikus 3-6-os eredményt.

 

Stand ’98 – Palota SE 3-3, büntetőkkel: 4-5

Fehér Gyula (70’ és 82’), Kuhár Levente (96’)  ill.  Balog Máté (23’ és 76’), Fogarassy Barna (84’)

Az Egri Erbstein kupa előző évi versenyében a négy negyeddöntőből három is büntetőkkel dőlt el. A Stand-Palota meccs folytatta a hagyományt.

A mérkőzés elképesztő izgalmakat hozott. Balog Máté góljait Fehér Gyula kétszer is kiegyenlítette. A tavalyi BLSZ IV-es gólkirály, Fehér második találatánál már a 82. percben jártunk. Itt még nem volt vége! A 84. percben az első felnőtt mérkőzését játszó Fogarassy Barna 5 perccel a pályára lépése után újból megszerezte a vezetést a Palotának. A 91. percben egy páros kiállítás miatt sokáig állt a játék, Kiss Tamás és Váradi Tamás összekülönbözése miatt a két játékos nem  várhatta meg a meccs végét. Sőt a Palotából a 95. percben Kulcsár Olivér második sárga lapját követően szintén kiállt. Egy perc múlva pedig Kuhár Levente megszerezte a Stand egyenlítő gólját. Jöhettek a büntetők!

A tizenegyeseket jól rúgták a csapatok, de a Palotának eggyel többször sikerült a hálóba találni, így ők várhatják az elődöntő sorsolását.

Két negyeddöntő vár még lejátszásra:

Az Újpesti Haladás – Baráti Bőrlabda 2023. március 28-án 17 órakor lesz.

A Tabahon – Tempó FFC mérkőzés időpontja még nincsen kitűzve.


További hírek

Bajnokság
Megjelent a BLSZ Almanach 2025

2026-02-27 13:31:20

Megjelent a BLSZ Almanach 2025

Immáron 13. alkalommal jelent meg a BLSZ Almanach, az MLSZ Budapesti Igazgatóság beszámoló kiadványa,amely a 2025-ös év eseményeit foglalja össze. A kiadvány 44 oldalon keresztül számol be az év történéseiről, színes képekkel illusztrálva. Az egyesületek képviselői az MLSZ Budapesti Igazgatóságán hivatali nyitvatartási időben tudják átvenni.

Bajnokság
Kisorsolták az Egri Erbstein Kupa elődöntőit

2026-02-24 10:22:11

Kisorsolták az Egri Erbstein Kupa elődöntőit

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága 2026. február 24-én kisorsolta az Egri Erbstein Kupa elődöntőit. A mérkőzések hivatalos játéknapja 2026. március 18-19.

Bajnokság
Soroksári címvédés az U15-ös Téli Futsal Tornán

2026-02-23 13:56:54

Soroksári címvédés az U15-ös Téli Futsal Tornán

2026. február 22-én a budafoki Fonyódi Antal Sportcsarnokban hat csapat részvételével rendezték a BLSZ U15-ös Téli Futsal döntőjét.

Bajnokság
Megnyílt a 2026/27-es évad kérelmi felülete

2026-02-19 16:11:55

Megnyílt a 2026/27-es évad kérelmi felülete

Megnyílt a látvány-csapatsport (TAO) támogatások 2026/27-es évadra vonatkozó kérelmi felülete.

Szponzorok