Együttműködési megállapodást kötött a BLSZ és a Budapesti Polgárőr Szövetség

2016. augusztus. 01., 10:36   |    

Együttműködési megállapodást kötött a BLSZ és a Budapesti Polgárőr Szövetség

A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága 2016. július 28-án együttműködési megállapodást kötött a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségével. Az együttműködés célja, hogy a felek tevékenységükkel hozzájáruljanak a BLSZ-mérkőzéseken és azok környezetében a közrend és a közbiztonság fenntartásához.

Az együttműködés annak a célnak a beteljesítését is szolgálja, amelyet 2013-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség az Országos Polgárőr Szövetségével kötött. Részlet az MLSZ 2013 szeptemberi közleményéből: „a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonsági eszközökkel felszerelt stadionokból a rendbontások "áttevődnek" a megyei és alacsonyabb osztályú mérkőzésekre, így a polgárőrök elsősorban ezeknek a találkozóknak a biztosításában vesznek majd részt. Magyarországon egy hétvégén 1600 felnőtt és utánpótlás mérkőzést játszanak megyei, illetve alacsonyabb osztályokban, a felnőtt férfi összecsapások száma meghaladja a 850-et. A tervek szerint a polgárőr önkéntesek bevonása a mérkőzések rendezésébe hatékonyabbá és a nézők számára barátibbá teheti a biztonsági intézkedéseket. Az MLSZ megyei igazgatóságai és a megyei polgárőr szövetségek a mérkőzések kockázatai alapján döntenek a polgárőrök részvételéről a találkozók biztosításában, a rendőrség tájékoztatása mellett. A polgárőrök segítik a nézők közlekedését, parkolását, figyelőszolgálatot látnak el, közreműködnek a rendbontók beazonosításában, segítséget nyújtanak a rendezvény résztvevőinek. Az MLSZ közreműködik a biztosításokban résztvevő polgárőrök képzésében, pénzügyi támogatást, technikai eszközöket biztosít azon polgárőr szervezetek számára, amelyek kiemelten vesznek részt a mérkőzések biztosításában.”

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok