A Budapest Kupa második elődöntőjét a 43.sz.Építők és a REAC vívja. Mindkét csapat bombaformában várja a találkozót, amelyet 2022. április 7-én 19 órától rendeznek meg a III. Kerületi TVE műfüves pályáján. Legutóbb a bajnokságban ugyanitt 2-2-es döntetlent játszottak egymással, az izgalmas mérkőzés most is garantálható.
A 43-as is Budapest II. osztályú ellenfél ellen kezdett és a Barca EH-Szent István ellen nem sokáig volt kérdéses a továbbjutása, magabiztos 4-2-vel mentek tovább. Ezután kedvezőbb sorsolást kaptak, és a BLSZ IV-es Újpesti Haladást 14-0-ra verték. Ezzel az idei sorozat legnagyobb arányú győzelmét aratva.
Ezután a Nagytétényi Kohászhoz mentek idegenbe, és magabiztos 6-0-val mentek tovább. A legnagyobb kihívás eddig a negyeddöntő volt számukra. A BLSZ II-es élcsapat II. Kerület UFC a 88. percig továbbjutásra állt ellenük, ekkor azonban tizenegyeshez jutott az Építők, Kmetykó Márk pedig egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt a hálóba lőtt és ezzel az elődöntőbe lőtte csapatát.
Az Építők remek formában várja a döntőért vívandó meccset. A bajnokságban két dobogóért küzdő csapatot is megvertek az elmúlt két hétben, előbb a Budafokot, majd az Unione FC-t.
Miután a Pénzügyőr, az Unione és a Csepel is korán búcsúzott a Budapest Kupából, a a Budapest I. osztályban jelenleg 3. helyen álló REAC vált a legnagyobb esélyessé.
A palotaiak a BLSZ IV-es BME elleni 5-0-al indultak el a négy közé vezető úton, majd 6-1-re nyertek a BLSZ II-es Duna SK otthonában. A harmadik körben egy BLSZ III-as ellenfelet is kipróbálhattak, az Erős Vár ellen 8-0-al mentek tovább. A legnehezebb ellenfelük nekik is a negyeddöntőben volt, de a BLSZ II-es Issimot is magabiztosan verték, már az első félidőben eldöntötték a továbbjutást és 4-1-el jutottak a négy közé.
A REAC formája kitűnő, veretlenek tavasszal a bajnokságban, és többek között a bajnoki cím egyik nagy esélyesét, a Pénzügyőrt is megverték.
fotó: 43.sz. Építők SK facebook
2025-09-11 10:53:04
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága kisorsolta a 2025/2026-os Budapest Kupa 2. fordulójának párosításait. A kupa ezen körében a BLSZ I. osztályú csapatok kiemeltek voltak, így nem kerülhettek össze.
2025-09-11 10:32:08
Az MLSZ Elnökségének döntése értelmében a 2025. december 31-ig lebonyolított kiszállásos sportorvosi vizsgálatok szolgáltatási díját megtéríti azon sportszervezetek számára, amelyek a 2025/26. bajnoki évben az MLSZ által biztosított / TAO támogatás általi / díjcsökkentés igénybevételére jogosultak.
2025-09-09 14:58:27
A 2025/26-os szezonra vonatkozóan is megújításra került az MLSZ és a Groupama által működtetett versenyengedélyes biztosítási rendszer. Az MLSZ-szel való együttműködés keretében a sérült labdarúgók számára szakszerű és díjmentes segítséget nyújtanak a kérdések megválaszolásában a TE.I.B. kollégái, illetve a szükséges dokumentumok Groupama számára történő eljuttatásában. Sérülés esetén a dokumentumban megadott elérhetőségek valamelyikét lehet közvetlenül keresni.
2025-09-09 14:16:05
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága 2025. szeptember 11-én, csütörtökön 10 órától tartja a Budapest Kupa második fodulójának sorsolását. A második körbe 32 csapat jutott be, a hivatalos játéknap szeptember 17-18.