Évadnyitó értekezlet a BLSZ-ben

2015. augusztus. 13., 15:48   |    

Évadnyitó értekezlet a BLSZ-ben

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is sor került az MLSZ Budapesti Igazgatóságán a bajnoki rajt előtti évadnyitó értekezletre, melyen a BLSZ bajnokságaiban induló csapatok képviselői voltak jelen.

Az első napirendi pontban az évadnyitó résztvevői megválasztották azt a két főt, akik az MLSZ közgyűlésen képviselik majd a BLSZ-t. Egyhangú szavazás döntött dr. Török Gábor, az MLSZ Budapesti Igazgatósága Társadalmi elnökségének elnöke, és Bodoki József, a BLSZ Versenybizottsága elnöke javára. Ezt követően Szőnyi Gábor szerkesztésében video összeállítást láthattak a jelenlévők az elmúlt bajnoki év legizgalmasabb pillanataiból, majd Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója átadta a fair play győzteseknek a díjakat. A győztesek: Pénzügyőr (BLSZ I. osztály), Inter CDF (II. osztály), Szent Pál Akadémia II. (III/1.), Nagytétény II. (III/2.), RKSK II. (III/3.), Tabán LC (IV/1.), TFSE (IV/2.), Káposztásmegyer (IV/3), Műegyetemi FC II. (IV/4.), BVSC-Zugló (női). Lovász Tamás István ismertette a végleges csoportbeosztásokat és most induló bajnoki év legfontosabb tudnivalóit. Az I. és II. osztályban augusztus 15-november 22. míg a III. és IV. osztályban augusztus 29-november 22. az őszi szezon időpontja, és nem lehet tavaszra halasztani őszről mérkőzést. Időpont módosítást csak közös megegyezéssel írásban lehet kérni, és cserélni csak cserelappal lehet. A felnőtt csapatokban csak olyan játékos léphet pályára, aki betöltötte a 16. évét. A kispadon helyet foglalóknak szükséges a regisztrációs kártya, és mérkőzésenként az I. és II. osztályban négy-hat rendezőnek kell lenni, az alacsonyabb osztályokban egy főrendezőnek mindenképpen. A két magasabb osztályban kötelező az elektronikus jegyzőkönyv. A tartalékcsapatok 20 fős keretét 48 órával az idény kezdete előtt le kell adni, és az első csapat keretéből mérkőzésenként három játékos szerepelhet. Az utánpótlás bajnokságban, a csapatokban túlkoros játékos nem léphet pályára. Juhos Attila a JB elnöke elmondta, hogy például súlyos tettlegesség esetén a mérkőzés azonnal is beszüntethető, és a nézőtéri rendbontással kapcsolatos szankciókat is ismertette. Fontos, hogy a mérkőzést követően a játékvezetőnek a csapatvezetők számra meg kell mutatnia, hogy mit írt a jegyzőkönyvbe. Lovász Tamás István szólt az Igazgatóságon történt személyi változásokról. Az igazolási és átigazolási bizottságból távozó Csapkó Zoltán helyére Kozsák János került, és bizottsági adminisztrációs munkakörben Szőnyi Gábor tevékenykedik.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok