Évadnyitó értekezletet tartott az MLSZ Budapesti Igazgatóság

2016. augusztus. 24., 15:46   |    

Évadnyitó értekezletet tartott az MLSZ Budapesti Igazgatóság

Évadnyitó értekezletet tartott a BLSZ, amelyen az MLSZ Budapesti Igazgatóság új társadalmi elnökének, Gundel Takács Gábornak a bemutatására, valamint a budapesti MLSZ küldöttek megválasztására is sor került.

2016 augusztus 23-án került sor az MLSZ Budapesti Igazgatóság évadnyitó és küldöttválasztó értekezletére. A megjelent budapesti egyesületek elnökei Gundel Takács Gábort, az MLSZ Budapesti Igazgatóság Társadalmi elnökét és Bodoki Józsefet, a BLSZ Versenybizottságának elnökét választották meg, hogy érdekeiket képviseljék az MLSZ közgyűlésén a 2016/17-es bajnoki évben. Az évadnyitón beszédet mondott Gundel Takács Gábor, aki az új társadalmi elnökség bemutatásával kezdte beszédét, és ennek kapcsán kifejtette, hogy fontos, hogy az elnökség tagjai olyan emberek legyenek, akik szaktudásukkal (például üzleti szaktudás, marketing szaktudás), megfelelő kapcsolataikkal tudják segíteni a budapesti amatőr labdarúgást. Az új társadalmi elnök ezután a nyár egyik legfontosabb amatőr labdarúgást is érintő szabályáról is beszélt. Arra kérte a jelenlévőket, és azokat is, akik nem voltak most az évadnyitón, hogy a jelenleg futó átigazolási időszak után, amikor már tényleges tapasztalatai vannak mindenkinek a szabályról, üljenek le vele és az igazgatósággal együtt egy megbeszélésre. Ezen a megbeszélésen mindenki elmondhatja a tapasztalatait a szabállyal kapcsolatban, véleményezhet, javaslatokat tehet. Ennek időpontja szeptember 26-án lesz, és az elhangzottakról jegyzőkönyv fog készülni, amelyet be fognak mutatni az MLSZ-ben. Gundel Takács Gábor a budapesti amatőr labdarúgást érintő legjelentősebb problémáról, a pályakérdésről és az arra megoldást kínálni szándékozó Budapesti Pályafejlesztési Programról (Budapest-programról) is beszélt, amelynek célkitűzése, hogy a fővárosban összesen 145 nagy méretű futballpálya legyen 2018 végére (ebbe a már meglévők is beletartoznak). A budapesti társadalmi elnök külön kiemelte, hogy ezek a pályák nem az NB1-es csapatoknak épülnek, ezek kifejezetten a budapesti amatőr labdarúgás és az utánpótlás segítését célozzák meg. Gundel Takács Gábor után Juhos Attila, az MLSZ Budapesti Igazgatóság Játékvezető Bizottságának elnöke vette át a szót. A JB elnök büszkén mesélte, hogy idén Ifj. Kovács Imre játékvezető valamint Nyerges Zsolt és Kovács Brankó asszisztensek is felkerültek az országos keretbe. Ugyanakkor beszélt arról a természetesen Budapestet is érintő országos problémáról, hogy egyre több mérkőzés van és egyre kevesebb játékvezető. Kijelentette, hogy új toborzási stratégiát dolgoznak ki. Ezután az elnök a Játékvezető Bizottság tagjának, Kovács Gábornak adta át a szót, akit néhány a FIFA által bevezetett jelentősebb szabálymódosítás ismertetésére kért meg. Végül Lovász Tamás István budapesti igazgató és Bodoki József versenybizottsági elnök ismertette azokat a legfontosabb versenyszabályzatban és versenykiírásban foglalt pontokat, amelyekre az idei évben is nagyon oda kell figyelnie a csapatoknak. Szó esett a kötelező utánpótláscsapatok versenyeztetéséről, a csapatok esetleges ki nem állása vagy létszámhiányos kiállása miatti szankciókról. Ismertették a tartalékcsapatokra vonatkozó versenykiírás pontjának változását, miszerint ezentúl 5 nevet le kell adnia a tartalékcsapatoknak, akik az első és második csapatban is játszhatnak. Idén változott a feljutás a BLSZ IV-ben, mivel a 4. csoport csak 8 csapatos lesz, ezért onnan csak egy feljutó lesz 2017-ben. A BLSZ IV. 1. 2. és 3. csoportjából az első két helyezetten kívül a két legjobb harmadik jut fel. Felhívták még a figyelmet arra is, hogy 2017 januárjától a BLSZ III-as és BLSZ IV-es csapatok számára is kötelező lesz az elektronikus jegyzőkönyv használata.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok