Évadnyitót tartott az MLSZ Budapesti Igazgatóság

2017. augusztus. 28., 09:44   |    

Évadnyitót tartott az MLSZ Budapesti Igazgatóság

AZ MLSZ Budapesti Igazgatóság augusztus 23-án tartotta felnőtt és utánpótlás  évadnyitó értekezletét. Az évadnyitó az MLSZ Közgyűlésen résztvevő küldöttek megválasztásával kezdődött, a csapatok képviselői Gundel Takács Gábort az MLSZ Budapesti Igazgatóság társadalmi elnökét, és Bodoki Jószefet a BLSZ Versenybizottságának elnökét választották meg. Az évadnyitó az elmúlt bajnoki év góljaiból összevágott videóösszeállítás megtekintésével folytatódott, majd a 2016/2017-e felnőtt BLSZ-bajnokságok gólkirályi címeinek átadása következett. Lovász Tamás István ezután versenyügyi információkat ismertetett, először az NB1-es tartalékcsapatokra vonatkozó szabályt ismertette (az Újpest tartalékcsapata szerepel a BLSZ I-ben): a) Az NB I-es sportszervezetek tartalékcsapataiban 1996. január 1. és utána született labdarúgók szerepelhetnek. b) A sportszervezet 1996. január 1. és utána született játékosa az adott fordulóban /az adott forduló napján a pénteket, szombatot, vasárnapot és hétfőt együttesen kell érteni/ felnőtt bajnoki mérkőzéseken / NB I; Budapest I. o. / összesen három félidőben szerepelhet. c) A sportszervezet 1996. január 1. előtt született labdarúgói közül az adott fordulóban /az adott forduló napján a pénteket, szombatot, vasárnapot és hétfőt együttesen kell érteni/ maximum 4 fő játékost nevezhet és szerepeltethet az Budapest I. osztályú bajnokság mérkőzésein. A 4 fő játékosból 1 fő csak kapusposzton szerepelhet. (Amennyiben az adott fordulóban nem lépett pályára az NB I-es csapatban, játszhat az Megyei I-ben; illetve ha pályára lépett a Megyei I-ben, az NB I-ben már nem szerepelhet!) Majd a minden tartalékcsapatra vonatkozó szabályról beszélt, ami idén változott: -  Ha egy játékos a felnőtt első csapatban az őszi szezon során pályára lépett, akkor az az őszi szezon során az első csapat keretéhez tartozónak számít! -  Ha egy játékos a felnőtt első csapatban a tavaszi szezon során pályára lépett, akkor az a tavaszi szezon során az első csapat keretéhez tartozónak számít! - Az első csapat keretéhez tartozó játékosok közül a tartalék csapat egy mérkőzésén legfeljebb három fő léphet pályára. Mindhárom játékos a mérkőzés egészében egyszerre is pályán lehet. E szabály megsértése a jogosulatlan játék következményeit vonja maga után. A szabály betartásáért a tartalékcsapat tartozik versenyügyi felelősséggel. -  BLSZ III. osztályú sportszervezet „I”-jelű versenyengedéllyel rendelkező labdarúgói a sportszervezet felnőtt és tartalék csapatában (IV.o) is létszámkorlátozás nélkül szerepelhetnek (játékjogosultsággal rendelkeznek). A folytatásban a kötelező utánpótláscsapatokról beszélt az Igazgató: 1) első ki nem állás esetén írásbeli megrovás, 2) második ki nem állás esetén 3 büntetőpont levonása az adott mérkőzésen ki nem álló csapattól; 3) harmadik ki nem állás esetén a sportszervezet felnőtt csapatának évi összeredményéből 3 büntetőpont levonása; 4) negyedik ki nem állás esetén a vétkes csapatot és a sportszervezet felnőtt csapatát ki kell zárni a bajnokságból. Bozsik Program: 1) első ki nem állás esetén írásbeli megrovás; 2) második ki nem állás esetén ismételten írásbeli megrovás; 3) harmadik ki nem állás esetén a sportszervezet felnőtt csapatának évi összeredményéből 3 büntetőpont levonása; }  4) negyedik és minden további ki nem állás esetén a sportszervezet felnőtt csapatától további három büntetőpont levonása.   Ezután az utánpótlás játékjogosultságról esett szó: Utánpótláskorú labdarúgó bajnokság vagy kupa résztvevőjeként – kivéve a kapusok – hétvégén (péntek – szombat – vasárnap) nem azonos napon -  MLSZ up. bajnokságban 3 félidőt játszhatnak -  MLSZ és megyei up. bajnokságban 3 félidőt játszhatnak - Csak megyei up. bajnoságban 4 félidőt játszhatnak   Ezután a csapatvezetők nyitott beszélgetést folytathattak az Igazgatóság képviselőivel.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok