Életének 69. évében elhunyt Garics Ferenc a Hidegkúti SC korábbi játékosa, edzője és megbízott elnöke.
Az egyesület hivatalos honlapján így emlékezett:
"Játékos-pályafutása után utánpótlás edzőként segítette korábbi elnökünk és legjobb barátja Pokorny József munkáját. Tevékeny részese volt annak, hogy a klub a legnehezebb időket is átvészelje, toborozva a gyerekeket a régi agyagos pályára, majd jó barátja - korábbi elnökünk - halála után megbízott elnökként elindította a klubbot egy új irányba átadva a stafétát az új vezetésnek és ezután a háttérbe vonult és első sorban szurkolóként maradt velünk, de mindig mindenben segített, ha kérték - és akkor is ha nem - mert szíve csücske volt ez az egyesület. Az ő nevéhez köthető az első veterán csapatunk alapítása, mely bár nem tudta befejezni az adott szezont de több régi hidegkúti játékost hozott újra össze és talán ez az, amiről leginkább ez az egész kéne szóljon…
A Pokorny József Emléktorna díjainak felajánlásától kezdve, a hidegkúti Primissima Díj megalapításán át a rengeteg csapat fotóig - amire mindig nehezen vette rá a csapatokat, akik bezzeg utólag büszkén látták viszont a weben - nagyon sok mindent köszönhetünk neki… a legtöbben nem is tudhatják mennyi mindent… Klubunk ezúton szeretné kifejezni részvétét Garics Ferenc családjának, aki örökre a HSC történetének kiemelkedő alakja marad."
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság is tisztelettel fejezi ki részvétét, mind a Hidegkúti SC-nek, mind pedig Garics Ferenc családjának.
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




