Augusztus 11-én, csütörtökön elhunyt Tóth József korábbi 56-szoros válogatott labdarúgó. A magyar válogatott és a Pécs, valamint az Újpesti Dózsa egykori kiválósága 70 éves volt.
A mindenki által csak Jokka becenéven ismert játékos Mosonmagyaróváron született, 1951 december másodikán.
Tóth itt kezdett el futballozni, majd 1969-ben Pécsre került, ahol összesen 132 mérkőzésen lépett pályára, amelyek három gólt szerzett.
Hat évvel később Újpestre igazolt, az itt töltött kilenc éve alatt 263-szor húzta magára a lila-fehér szerelést. Újpesten töltötte legszebb éveit, kétszer lett magyar bajnok és kétszer hódította el a Magyar Népköztársasági Kupát a csapattal, igazi közönségkedvenccé vált. 1984-ben az MTK-VM-hez szerződött, itt két év alatt ötvenhat mérkőzésen játszott. Pályafutását a finn IF Kraft együttesében fejezte be.
A válogatottban 56 alkalommal szerepelt, többek között az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. Egyetlen válogatottbeli gólját éppen az utóbbi tornán szerezte, a Salvador elleni 10-1-es győzelem alkalmával.
Tóth Józsefet a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




