A XVI. kerületi Jókai Mór Általános Iskola és a XIII. kerületi Fekete István Általános Iskola győzelmével ért véget az MLSZ Budapesti Igazgatóság által tavasszal két korcsoportban szervezett első BLSZ Iskolabajnokság.
A bajnokság alapszakaszának gólgazdag mérkőzései után az alsó- és felsőházi találkozók nagyon szoros, izgalmas és kiegyenlítettebb csatákat hoztak.
A III. korcsoportban (5-6. osztály) hét csapat részvételével került megrendezésre a torna, melynek a végén a XVI. kerületi Jókai Mór Általános Iskola tanulói vihették haza az aranyérmeket és emelhették magasba az első helyért járó trófeát.
III. korcsoport végeredménye:

A IV. korcsoportban (7-8. osztály) hat budapesti iskola diákjai vettek részt a bajnokságban. Külön kiemelendő a csepeli Lajtha László és a soroksári Fekete István suli, akiknek a csapatai mindkét korosztályban bejutottak a felsőházba és harcban lehettek a bajnoki címekért, utóbbi csapatnak össze is jött a bravúr a nagyobbaknál. A IV. korcsoport végjátéka kiemelten szorosra sikeredett, ugyanis az utolsó mérkőzésen a Müller György két góllal kerekedett felül a végső győztes Fekete Istvánon, azonban, ha egy gólt még sikerült volna berámolniuk, akkor ők vihették volna haza az aranyérmeket, így azonban be kellett érniük a szintén szépen csillogó ezüsttel.
IV. korcsoport végeredménye:
A dobogósok érmeket, emléklapokat, kupát és oklevelet vihettek haza, azonban a pódiumról lemaradóknak sem kellett csüggedniük, hiszen egy kisebb trófeát ők is átvehettek a méltó helytállásért. A díjakat az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottságának tagja Antal Péter adta át a csapatoknak.
Köszönjük a csapatoknak a részvételt és várjuk vissza őket a következő bajnoki szezonban!
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




