Harmadszor lett a BME a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

2018. március. 15., 08:04   |    

Harmadszor lett a BME a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

Immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, amelynek négyes döntőjére 2018. március 14-én került sor a budafoki Fonyódi Antal Sportcsarnokban.

 

Az esemény Székely Mózesnek, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség főtitkárának megnyitójával indult, aki beszédében az egyetemi sport jelentőségét méltatta friss példákkal, és a döntő szereplőinek hasonló sikereket kívánt a tanulás mellett a futsalban is, valamint megköszönte a szervezést az MLSZ Budapesti Igazgatóságnak.
Az első elődöntőt a Corvinus és a Pázmány játszotta, a két csapat az előző évekhez képest sokat fejlődött, és a négyes döntőbe kerülésük nem volt kérdéses. Közös mérkőzésükre a tét kissé rányomta bélyegét, mindössze egy gól született, Bálint Gergő találatára a Corvinus játékosai nem tudtak válaszolni. A két kapus, Papp Máté (Corvinus) és Bálizs Gergő (Pázmány) egyébiránt remek produkcióval rukkolt ki, ezért is zörrent csak egyszer a háló. Mindenesetre a góliszony ellenére a népes Pázmány-tábor természetesen nagy örömmel fogadta, hogy csapatuk a döntőbe jutott.

Következett a két rutinos négyes döntő résztvevő a BME és az ELTE-BEAC mérkőzése. A 13. percben Szini László találatával az ELTE szerzett vezetést, de a BME rövid időn belül egyenlíteni tudott Kalocsay Károly révén, majd a szünet előtt Fodor Bálint góljával fordítani is tudott. A második játékrészben a műszakisok folytatták a szünet előtti jó játékukat, és az ELTE hiába volt méltó ellenfél, Fazekas Bálint és Bencze Márton is gólt szerzett, így a BME 4-1-es magabiztos győzelemmel jutott a fináléba.
Kis szünet után a bronzmérkőzés következett, amely előtt az ELTE volt a nehezebb helyzetben, mert még az előző mérkőzés eseményeit sem dolgozták fel, a Corvinusnak erre több ideje volt. Ennek ellenére Szini László a 9. percben ismét vezetést jelentő gólt szerzett az ELTE-nek. A válasz azonban az előző meccshez hasonlóan ismét gyors volt, Gyalog Márton egyenlített, Pinczi Mihály pedig még a szünet előtt fordított. A második félidő is az előző mérkőzést mintázta, annyi különbséggel, hogy a végén az ELTE már kapus nélkül játszott, amely taktika ezúttal balszerencsésen sült el számukra, ez okozta a nagyobb arányú 7-1-es vereségüket.

A döntőt a szurkolók által nagy erőkkel buzdított Pázmány kezdte jobban, egy öngólt, majd Tivadar Attila találatát követően már a 7. percben 2-0 volt nekik az állás. Érett a meglepetés, de a nézők azt is tudták, hogy a két gólos előny még kevés a végső sikerhez. A BME magasabb szintre kapcsolt és Bálizs Gergőtől számos bravúrra volt szükség, hogy a szünetig mindössze egy gólig jussanak a műszakisok Fodor Bálint révén. A második félidőben a rutinosabb döntő résztvevő BME gyors góllal egyenlített, Bencze Márton lőtt a hálóba. A 2-2-es állás egészen a hajráig kitartott, és amikor már sokan a hosszabbításon kezdtek el gondolkodni, Fodor Bálint 6 perccel a vége előtt egy óriási góllal megszerezte a vezetést a BME-nek. A Pázmány ezután hiába tett meg mindent az egyenlítésért, ez nem sikerült, és Bencze Márton a legvégén még meglőtte csapata negyedik gólját is.
A Budapesti Műszaki Egyetem csapata 2015 és 2017 után immáron harmadszor lett a Budapest Egyetemi Futsal Bajnokság győztese!

 

Végeredmény:
1.BME
2.Pázmány
3. Corvinus
4. ELTE-BEAC

Különdíjasok:
Az alapszakasz gólkirálya: Genczler Kornél (Corvinus) 10 gól
A négyes döntő legjobb kapusa: Bálizs Gergő (Pázmány)
A négyes döntő legjobb játékosa: Fodor Bálint (BME)

 

Az ünnepélyes díjátadón a csapatoknak járó érmeket, kupákat és különdíjakat Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója, Mersich Péter az MLSZ futsal szakágvezetője és Simon Gábor a BEAC igazgatója adta át. Az ünnepségen Mersich Péter méltatta az egyetemi futsal bajnokság létét, megköszönte a csapatoknak a részvételt, és beszélt a futsal szakág fejlődéséről is, Simon Gábor pedig ajándékkal kedveskedett Lovász Tamás István budapesti igazgatónak a jubileumi 5. döntő megrendezése alkalmából.

 


Címkék:

További hírek

Bajnokság
A 49. Budapest Kupa döntő előtt jön az Egri Erbstein Kupa fináléja

2025-05-29 12:29:05

A 49. Budapest Kupa döntő előtt jön az Egri Erbstein Kupa fináléja

2025. május 31-én 13:00-kor a 49. Budapest Kupa döntő előtt a Kelen SC sporttelepén rendezi meg az MLSZ Budapesti Igazgatóság az Egri Erbstein Kupa döntőjét, amelyen a BEAC és az FC Hungarian Talents csapatai lesznek a résztvevők.

Bajnokság
Tájékoztató a Budapest Kupa döntőre való belépésről

2025-05-26 15:20:56

Tájékoztató a Budapest Kupa döntőre való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2025. május 31-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg a 49. Budapest Kupa döntőt, a 43. sz. Építők SK – TFSE találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Bajnokság
Május 31-én rendezik a 49. Budapest Kupa döntőjét

2025-05-23 13:02:31

Május 31-én rendezik a 49. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2025. május 31-én, rendhagyó módon szombaton 17:00-tól rendezi meg a 49. Budapest Kupa döntőjét a Budafoki MTE Stadionban, amelyen a 43. sz. Építők SK és a TFSE-11Teamsports csapatai lesznek a főszereplők.

Bajnokság
Harmadszor lett a BLSZ I. bajnoka az Unione FC

2025-05-20 17:04:00

Harmadszor lett a BLSZ I. bajnoka az Unione FC

A BLSZ I. 29. fordulójában az Unione FC hazai pályán magabiztos 5-1-es győzelmet aratott a Flotta 2001 SE fölött, amellyel az utolsó forduló előtt bebiztosította a klub harmadik BLSZ I-es bajnoki címét.

Szponzorok