Könyv jelent meg a Budapest Kupáról

2022. április. 26., 20:48   |    

Könyv jelent meg a Budapest Kupáról

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság a 2022-es Budapest Kupa döntőjére „A labdarúgó Budapest Kupa története” címmel könyvet jelentetett meg. A kiadvány 1977-től 2021-ig foglalja össze budapesti amatőr kupasorozat történetét. A szerző Varga Ferenc, akinek 2018-ban a BLSZ történetéről is jelent meg könyve, az új mű ötlete is ekkor született meg.


„A Budapesti Amatőr Labdarúgás Története” írása közben ötlött fel a gondolat: talán érdemes lenne megírni a bajnokságok mellett legnagyobb érdeklődéssel kísért sorozat, a Budapest Kupa történetét is – mondta a szerző. - Az ötlet megvalósításához Lovász Tamás István, az MLSZ Budapesti Igazgatóságának vezetője minden támogatást megadott, sőt, az adatgyűjtésben tevékenyen részt vett, nagy segítséget nyújtva ezzel ahhoz, hogy a könyv a 2022. évi Budapest Kupa döntőjének időpontjában megjelenjen.
Az 1977-ben útjára indított Budapest Kupa mára a budapesti amatőr labdarúgás egyik legfontosabb rendezvénye lett. Bízom benne, hogy ez a kis könyv is talán a Budapest Kupa megbecsülését segíti és olyanok kezébe is kerülhet, akinek újdonságot jelent lapozgatása, olvasása.

A könyv az érdeklődő budapesti tagszervezeteink számára hivatali időben korlátozott számban ingyenesen elvihető.


További hírek

Bajnokság
A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026-04-30 04:48:38

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Szponzorok