A Kelen magabiztosan jutott a Magyar Kupa BLSZ-es fordulóinak utolsó körébe. Már az első félidőben két gól volt a csapat előnye Marosi Krisztofer és Balogh Bence révén. Bár a második félidő elején Barabási Béla közelebb hozta az Újbudát, a hajrá előtt Balogh Bence újra betalált, és ezzel eldöntötte a meccset.
Meglepően könnyedén juott túl a SZAC a Testvériségen. Vecsésről igazolt új játékosuk, Kemerle Dániel kétszer is eredményes volt, mellette a rutinosabb, Gálvölgyi Márton talált még a kapuba.
Ki-ki meccsnek gondultuk és az is volt a BVSC-Gázgyár. Szűcs László a 77. percben szerzett vezetést a hazaiaknak, de 10 perc múlva Balló Harold ki tudott egyenlíteni, így a döntés a tizenegyesekre maradt, amelyből a zuglói csapat jött ki jobban.
Vécsi Gábor már a 12. percben betalált az Építők színeiben a Vízművek ellen, de a második játékrészben Peller Ákos és Bagdán Gábor góljaival a Véber György vezette Vízművek megfordította a meccset.
A REAC majdnem végig kézben tartotta a meccset, számos helyzetet kidolgozott az Ikarus ellen, de csak egy gólig juott, amelyet a vendég csapat egy szöglet után a 63. percben kiegyenlített. A meglepetés eredményt az Ikarus bünteőkkel való továbbjutása tette teljessé.
Izgalmas, és feszült mérkőzést hozott a Szent Pál és a Csep-Gól találkozója. A hazaiak remekül játszottak, de a Csep-Gólnak ennek ellenére volt esélye késői gól után az egyenlítésre, de a legnagyobb helyzeteket is képesek voltak kihagyni. Mivel az SZPA is kihagyott egy meccslabdát, a végletekig izgalmas maradt a meccs.
Jön a 3. forduló, amelyből a továbbjutók már NB-s csapatokkal is szembekerülhetnek:
Szent Pál HSE - Fővárosi Vízművek 08.14 19:30
Kelen SC -1908 SZAC Budapest 08.15 17:30
BVSC-Zugló - Ikarus BSE 08.15 19:00
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




