McDonald's Fair Play Cup - Újabb részvételi rekord Budapesten

2023. november. 14., 15:42   |    

McDonald's Fair Play Cup - Újabb részvételi rekord Budapesten

Közel 1300 középiskolás tanuló részvételével zajlottak le sikeresen a McDonald’s Fair Play Cup budapesti selejtezőinek őszi mérkőzései.

93 fővárosi intézmény 126 csapata, 1274 játékossal vett részt a McDonald’s Fair Play Cup MLSZ országosan megrendezett Középiskolai Labdarúgó Programjának őszi budapesti fordulóin a XV. kerületi Szántóföld utcai Sporttelep műfüves pályáin.

2023. október 19-én, október 25-én és november 07-én az odavágók kerültek lebonyolításra. 

A 114 fiú csapat 28 négyes és egy hármas csoportba lett beosztva, mindenki minimum három mérkőzést játszott.

Az eddigiekhez képest a lányok is valamivel aktívabb érdeklődést mutattak a program iránt, a 12 nevező 3 db 4 csapatos csoportban mérkőzött meg egymással.

A fordulók során a résztvevő tanulók, valamint kisérőik a korábbi évekhez hasonlóan idén is végig a Fair Play Cup szellemének megfelelő magatartást tanúsítottak, mind a pályán, mind pedig azon kívül.


A csoportok visszavágóira szintén három alkalommal március közepe és április eleje között kerül majd sor. A csapatok a tavaszi fordulók időpontjairól, valamint a területi döntő lebonyolításáról a későbbiekben kapnak tájékoztatást.

Az őszi fordulók képei, eredményei, illetve a csoportok pillanatnyi állásai az alábbi linken hamarosan elérhetők lesznek: https://www.facebook.com/fairplaycupbudapest


További hírek

Bajnokság
A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026-04-30 04:48:38

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Szponzorok