Mészöly FS – TFSE döntőt rendeznek a BLSZ Téli Nagypályás Torna I. osztályában

2026. február. 06., 11:36   |    

Mészöly FS – TFSE döntőt rendeznek a BLSZ Téli Nagypályás Torna I. osztályában

2026. február 7-én az Ikarus BSE Sporttelepen kerül megrendezésre a BLSZ Téli Nagypályás Műfüves Torna I. osztályának döntője és bronzmérkőzése.

A tornára összesen 20 csapat nevezett be, amelyek két osztályba kerültek besorolásra. Az I. osztályban öt BLSZ II-es, illetve három BLSZ III-as csapat vesz részt. A csapatok már túl vannak három csoport-, illetve egy rájátszás mérkőzésen. A hétvégén pedig az ötödik mérkőzéssel zárul a torna.

Mind a bronzmérkőzés, mind pedig a döntőt illetően mondhatni érvényesült a papírforma a bajnokságban elfoglalt helyezések alapján.

A bronzmérkőzést 10:00-tól az MLTC és a döntőről csak büntetőkkel lemaradó Testvériség-Újpalota II. csapata vívja, akik a csoportmérkőzéseken már találkoztak egymással, akkor az Újpalotaiak meggyőző sikert arattak.

A döntő mérkőzést a Mészöly FS és a TFSE II. játssza 12:30-tól. Ezen a mérkőzésen is egy csoportmérkőzés utáni visszavágóról beszélhetünk, amelyet akkor magabiztosan nyert a BLSZ II-ben őszi bajnok Mészöly FS.

A torna eredményei az alábbi linken érhetőek el:
https://adatbank.mlsz.hu/league/65/5/32753/3.html


További hírek

Bajnokság
A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026-04-30 04:48:38

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Szponzorok