A Budatétény – Nagytétény mérkőzés függetlenül attól, hogy éppen melyik osztályban szerepel a két csapat, és hogy éppen hol áll a tabellán, az egyik legnagyobb budapesti amatőr rangadónak számít!
A Budatétény – Nagytétény mérkőzés függetlenül attól, hogy éppen melyik osztályban szerepel a két csapat, és hogy éppen hol áll a tabellán, az egyik legnagyobb budapesti amatőr rangadónak számít!
Ezúttal elmaradt a nézőszám a korábbi évektől, de így is sokan kíváncsiak voltak arra, hogy vajon ki nyeri a szomszédvárak csatáját.
Budatétény - Nagytétény 3-4
BLSZ2. 16.forduló
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT
A mérkőzést a hazai pályán játszó Budatétény kezdte jobban, és több helyzetet is kidolgozott Öhler László kiesés elől menekülni szándékozó csapata.
A legnagyobb a 14. percben maradt ki. Nagy Balázs szöglete után Kávrán Ákos 4 méterről fejelt kevéssel fölé.
A meccs képe alapján kissé meglepetésre a 23. percben az első komolyabb lehetőségéből azonnal gólt szerzett a Nagytétény!
Gergely Antal lövése kipattant Virág Patrikról, Benke Roland pedig közelről a hálóba passzolta a labdát! 0-1
A gól után annyiban változott a mérkőzés, hogy a Budatétény kevésbé volt veszélyes, mint korábban, viszont a 41. percben gólt szerzett!
A nagytétényi tizenhatoson belül Ducsai Donátot buktatták a vendégek. Tizenegyes következett. A volt edzője hívására télen érkezett rutinos Galántai Zsolt bevágta a büntetőt. 1-1
Döntetlennel fordultak a csapatok, és a szünetben nehéz lett volna megmondani, hogy mit hoz a második játékrész.
Mint később kiderült leginkább nagytétényi pofonokat, gólok formájában!
A 52. percben Gergely Antal még csak a felső kapufára lőtte a labdát, de négy perc múlva Csaba Zoltán már nem kegyelmezett a Budatéténynek! A Nagytétény nyolcasa egy előreívelt labdát követően 12 méterről nem hibázott. 1-2
A 65. percben egyenlítési lehetőséget szalasztott el a hazai csapat. Galántai Zsolt passza után Varga Richárd jó pozícióból lőtt a kapu fölé.
A válasz kegyetlen volt. 6 perc múlva Baki Norbert egy 22 méteres szabadrúgást a jobb sarokba tekert, Virág Patrik csak beljebb tudta segíteni a labdát. Szép lövés volt, de a hazai kapus is benne volt a gólban. 1-3
1 perc múlva még kellemetlenebb helyzetbe került a Budatétény, és még mámorosabb állapotba a Nagytétény! Benke Roland vágott a kapuba egy kipattanó labdát. 1-4
A 83. percben az új igazolás Galántai Zsolt nagy helyzetbe került, és 10 méterről sikeresen kozmetikázott az eredményen. 2-4
Ez a mérkőzés hosszabbításában Borbély Istvánnak is sikerült, aki a 93. percben beállította a 3-4-es végeredményt.
A helyzeteit jobban kihasználó, és magabiztosabban futballozó Nagytétény presztízs győzelmet aratott, a továbbra is nehéz helyzetben lévő Budatétény otthonában!
Edzői vélemények:
Öhler László (Budatétény): - Sajnos elintéztük magunkat, két gólt is kaptunk kapushibából, és ezt nem tudtuk most kompenzálni.
Tyukodi Zoltán (Nagytétény): - Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, mindenegyes játékosomnak, azoknak is, akik most nem tudtak részt venni a találkozón, és a vezetőknek is, akiknek szintén érdeme a siker.
Arra győzelmünk ellenére is szeretném felhívni a figyelmet, hogy véleményem szerint ez a pálya labdarúgásra teljesen alkalmatlan. Ha lehet kérnem, ezzel az arra illetékesek foglalkozzanak!
Fantasztikus játékvezetői hármas volt viszont, a féléves pályafutásom alatt ilyen jól vezető hármas még nem vezetett nekünk.