Nehezen bírtak egymással a BLSZ-esek a Magyar Kupa 1. fordulójában

2018. augusztus. 04., 10:22   |    

Nehezen bírtak egymással a BLSZ-esek a Magyar Kupa 1. fordulójában

Tizenegyesek és izgalmas hajrák döntöttek a Magyar Kupa 1. BLSZ-es fordulójában.

 

A Csep-Gól Federico Groppionival folytatta a tavalyi kevés kapott gólos mérlegét, az olasz kapus a Svábhegy ellen is lezárta a kaput, a csereként beállt Pereszlényi András pedig a hajrában duplázni tudott!


A Pestszentimre és az Ikarus a rendes játékidőben nem bírt egymással, hol egyik, hol másik talált be. Ami örömteli, hogy a sérüléséből felépült Budapest válogatott játékos, Erdei Péter gólt tudott szerezni a PSK-ban, de a találkozó Horváth Krisztián (Ikarus) szabadrúgásgóljáról is emlékezetes maradhat. A 2-2-es végeredmény után a büntetőpárbajban az Ikarus volt a jobb.


Az Unione és a Testvériség szintén nem jutott dűlőre egymással 90 perc alatt. A 13. percben a BLSZ1-be még a Pénzügyőr cselkirályaként berobbanó Aribi Hassan góljával szereztek vezetést, de Pálmai Zsolt gyorsan egyenlített. Ezután véget ért a gólszüret a büntetőkig, a tizenegyesekből pedig az újpalotai csapat jött ki jobban.


A Budai FC egyetlen BLSZ IV-es csapatként indult el a sorozatban és büszke lehet teljesítményére, a BLSZ I-es újonc SZAC csak 3-2-vel jutott tovább az ügyes fiatalokból álló ellenfelével szemben. A mindent eldöntő gólt Koritár Dávid csak a 88. percben vitte be.


A Hidegkút-Gázgyár párharc is a végletekig nyílt volt, mert a 17 éves Papp Milán góljával hiába szerzett vezetést az 50. percben az esélyesebb vendégcsapat, a második találatukat a csereként beállt Keresztessy Tamás csak a 92. percben szerezte meg. Érdekesség, hogy mindkét gólszerző újonc volt a Gázgyárban.


Az izgalmak a Szent Pál – RAFC meccsen sem maradtak el. A 66. percben a magasabb osztályú RAFC szerzett vezetést, de a Szent Pál a 85. és a 89. percben lőtt góljaival fordítani tudott.


Mindössze egy meccsen volt nagyobb különbség a csapatok között a BVSC 6-0-ra verte a mérkőzést megelőzően még csak pár edzésen résztvevő FFC csapatát. Ugyanakkor az Ferencváros a vereség ellenére jó úton halad, láthatóan az előző évnél erősebb kerettel fog neki vágni a szezonnak. Helyenként biztatóan játszottak. Ez még inkább elmondható a BVSC-ről, amely tovább erősödött, és a BLSZ II. első számú esélyesévé lépett elő.

A Magyar Kupa következő fordulója:
Kelen - Újbuda-Voyage 2018.08.08 17:30
1908 SZAC Budapest - Testvériség SE 2018.08.08 18:00
BVSC-Zugló - ASR Gázgyár 2018.08.08 19:00
43.sz.Építők - Fővárosi Vízművek SK 2018.08.08 19:30
REAC - Ikarus 2018.08.08 19:30
Szent Pál HSE - Csep-Gól FC 2018.08.09 19:30


További hírek

Bajnokság
Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban

2025-08-13 15:45:02

Új eljárásrend a gyerekek verseny- és rajtengedélyével kapcsolatban

Fontos változás azok számára számára, akik a Bozsik egyesületi programban és/vagy a Leány U10-12-es tornasorozatban és/vagy a Futsal U9-U11 tornasorozatban vesznek részt.

Bajnokság
A Budapest Kupa első fordulójának párosításai

2025-08-12 17:12:36

A Budapest Kupa első fordulójának párosításai

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága kisorsolta a Budapest Kupa 1. fordulójának párosításait.

Bajnokság
Gyász: Elhunyt Káposzta Benő

2025-08-12 15:57:42

Gyász: Elhunyt Káposzta Benő

Elhunyt Káposzta Benő, korábbi 19-szeres válogatott, hatszoros bajnok jobbhátvéd, a tokiói olimpián aranyérmes magyar keret tagja.

Bajnokság
Budapest Kupa sorsolás - 2025. augusztus 12.

2025-08-11 15:48:46

Budapest Kupa sorsolás - 2025. augusztus 12.

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága 2025. augusztus 12-én, kedden 14 órától tartja a Budapest Kupa első fodulójának sorsolását. A kupába 58 csapat nevezett be. Az első fordulóra szeptember 3-4-én kerül sor.

Szponzorok