Tavaszi évadnyitó értekezletet tartott az MLSZ Budapesti Igazgatóság

2020. február. 20., 08:32   |    

Tavaszi évadnyitó értekezletet tartott az MLSZ Budapesti Igazgatóság

Az MLSZ Budapesti Igazgatósága felnőtt és utánpótlás csapatai számára 2020. február 19-én tartotta hagyományos tavaszi értekezletét.

Lovász Tamás István budapesti Igazgató megnyitó beszédét követően a Budapest Kupa negyeddöntőinek sorsolására került sor.

 

A Budapest Kupa 4. fordulójának párosításai

A mérkőzések hivatalos játéknapja: 2020. 03.25-26.

BAK - Csepel FC

Unione FC - ASR Gázgyár

BVSC-Zugló - Csep-Gól FC

Budatétény - Testvériség SE

 

 

 

 

 

 

A sorsolást követően Lovász Tamás István a legfontosabb hivatali információkról, változásokról és szabályokról tartott prezentációt.

Az értekezleten kiemelésre került, hogy a BLSZ II. osztályban 2020/21-től csak két osztálykülönbséggel indulhatnak tartalékcsapatok. (minimum NB III-as első csapat esetén)

A BLSZ II-es bajnokság feltöltése a nevezések beérkezése után a Versenyszabályzatban meghatározott feltöltési sorrend alapján fog történni.

A 2020/21-es szezonban önálló tartalék bajnokság is indul, ide is lehet majd külön nevezni.

A következő évadra a nevezési határidő 2020. július 3. lesz.

Szó esett az Amatőr licence-ről, amelyet április 10-ig nyújthatnak be az IFA rendszeren keresztül a BLSZ I-ben szándékozni induló csapatok. A pályahitelesítési kérelem benyújtási határideje számukra március 21. A BLSZ I-es bajnokságban csak amatőr licence-szel rendelkező egyesület csapata indulhat.

A hivatali információk megosztása után TAO tájékoztatót tartott Dr. Mucsányi Márton az MLSZ pályázatkezelési munkatársa, akinek kérdéseket is tehettek fel a résztvevők.

Az értekezleten megjelentek átvehették a 44 oldalas BLSZ Almanach 2019 című kiadványt, amely az elmúlt BLSZ-es évet mutatja be képekkel illusztrálva, valamint az MLSZ által kiadott évkönyvet, amelyben összefoglalva megtalálhatóak Magyarország  labdarúgó bajnokságainak 2019-es végeredményei.


További hírek

Bajnokság
A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

2026-04-30 04:48:38

A Csepel UFC nyerte az 50. Budapest Kupa döntőjét

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.

Bajnokság
Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

2026-04-28 10:32:22

Rövidített hivatali nyitvatartás április 29-én

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.

Bajnokság
Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026-04-22 15:16:03

Az EKG és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium képviseli Budapestet az FPC regionális döntőjén

2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.

Bajnokság
Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

2026-04-21 14:11:37

Tájékoztatás a Budapest Kupa döntőjére való belépésről

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.

Szponzorok