94 fővárosi intézmény 145 csapatának 1481 játékosa lépett pályára az idei budapesti Fair Play Cup, Középiskolai Labdarúgó Programjának őszi fordulóin a XV. kerületi Szántóföld utcai Sporttelep műfüves pályáin.
Közel 1500 középiskolás tanuló részvételével, sikeresen zajlottak le a Fair Play Cup budapesti selejtezőinek őszi mérkőzései.
Az újabb nevezési rekord abból adódhat, hogy még idén is sikerült újabb iskolák érdeklődését felkelteni, valamint az évről-évre aktív résztvevők, már kettő, három, vagy akár négy csapattal is jelentkeztek a sorozatra. Külön elismerés illeti a Budapesti Műszaki SZC Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Technikumot, valamint a VII. Kerületi Madách Imre Gimnáziumot, akik 5-5 csapatot delegáltak a programra.
2025 október 21-én, valamint november 11-én és 13-án az odavágók kerültek lebonyolításra.

A 129 fiú csapat egy ötös és 31 négyes csoportba lett beosztva, az 1x20 perces mérkőzéseken mindenki minimum háromszor játszott.
Idén már a lányok is szép számban képviselik magukat, 4 darab 4 csapatos csoport kialakítására volt lehetőség.
A három játéknap délelőtti és délutáni turnusain egy időben 6 pályán zajlottak a mérkőzések. A többségben hűvös, borongós idő sem szegte a csapatok elhivatottságát, mindenki megtisztelt bennünket jelenlétükkel. A magas meccsszám eredményeképp találkoztunk tüzesebb mérkőzésekkel is, de összességében kijelenthető, hogy a sport iránti szeretet a csapatok részéről ezúttal is megnyilvánult.
A csoportkörök visszavágói szintén három alkalommal, március vége és április eleje között lesznek megrendezve. A Területi döntőbe a tervek szerint 32 fiú és 8 lány csapat kerül majd. A csapatok a tavaszi fordulók időpontjairól a későbbiekben kapnak tájékoztatást.
Az őszi fordulók képei, eredményei, illetve a csoportok pillanatnyi állásai az alábbi linken hamarosan elérhetők lesznek: https://www.facebook.com/fairplaycupbudapest
2026-04-30 04:48:38
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00 órától a Budafoki MTE stadionjában rendezte meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE – Csepel UFC mérkőzést.
2026-04-28 10:32:22
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság hivatala 2026. április 29-én, a Budapest Kupa döntője miatt 13 óráig tart nyitva.
2026-04-22 15:16:03
2026. április 21-én került megrendezésre a Fair Play Cup budapesti döntője. Az ismételten rekordnak számító 145 nevező együttesből a legjobb 8 lány és a legjobb 32 fiú csapat küzdhetett a bajnoki címért, a Szántóföld utcai Sporttelepen.
2026-04-21 14:11:37
Az MLSZ Budapesti Igazgatóság 2026. április 29-én 17:00-tól a Budafoki MTE Stadionban rendezi meg az 50. Budapest Kupa döntőjét, a TFSE - Csepel UFC találkozót. A belépés díjtalan, de minden kapunál ellenőrzötten zajlik.




