Visszavonult a gólkirály

2015. június. 22., 12:12   |    

Visszavonult a gólkirály

A 2014/2015-ös bajnoki idény a Pénzügyőr SE számára jobban nem is sikerülhetett volna.

Magabiztosan nyerte meg a csapat a BLSZ I. osztályú bajnokságot, elhódította a Budapest Kupát, és Szakolczai-Sándor Balázs végzett a góllövő lista élén. Az már csak hab a tortán, hogy a Pénzügyőr II. is bajnok lett csoportjában a BLSZ III. osztályban. A Pénzügyőr gárdája ősztől az NB III-ban szerepel, de hiányozni fog a csapatból a gólkirály Szakolczai-Sándor Balázs, aki 27 találattal járult hozzá a bajnoki aranyhoz. A gólerős labdarúgó június 30-án lesz 24 éves, de úgy döntött, hogy visszavonul, és a „civil” életben szeretne helytállni. A II. Ker. UFC-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd 2006-ban került a Pénzügyőrhöz. Két évet, 2011 és 2013 között, az NB III-as ESMTK együttesében játszott, ahol az első idényben 17, majd a következőben 22 gólt szerzett. 2013 nyarán visszatért a Pénzügyőrhöz, és a mögöttünk hagyott bajnoki évben 27 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A Kelen ellen a tavaszi szezonban négyszer volt eredményes, és ha ehhez hozzáadjuk az őszi két gólt, akkor a hat találattal alaposan megkeserítette az ellenfél sorsát. A Szent Pál Akadémia ellen mesterhármast ért el, és a nagy riválisnak, az Ikarus BSE együttesének is háromszor – ősszel egyszer, tavasszal kétszer –talált a kapujába. Gólerős volt a Budapest Kupában is, 5 találattal a góllövő lista második helyén végzett. - Elhatározásom végleges, mert korábban, amikor az NB III-ban is sorra lőttem a gólokat, hívtak magasabb osztályba, de úgy döntöttem, hogy tanulok – mondta a gólkirály – A Műszaki Egyetemen energetikus mérnöki diplomát szereztem, és most ezt a mesterkurzuson gépészmérnöki diplomával egészítem ki. Munkába álltam, megházasodtam, és tovább tanulok. A labdarúgás most már csak szép emlék, előtérbe került a „civil” élet. Azért nem szakítottam véglegesen a futballal, baráti társaságban, kispályán, még amolyan „sörmeccseken”, szeretnék gólokat lőni.
Lázár L.

További hírek

Általános
Defibrillátor- átadások Budapesten

2018-06-12 09:33:10

Defibrillátor- átadások Budapesten

Átadásra került a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Defibrillátor pályázat egyik életmentő készüléke.

Általános
Téli átigazolási információk

2018-01-09 16:03:28

Téli átigazolási információk

Téli átigazolási időszak: január 15. – február 14. (éjfél)

Általános
Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

2017-12-18 10:19:34

Kialakult a BLSZ Felnőtt Téli Teremtorna középdöntője

A korábban már továbbjutó Airnergyt FC-t, Erdért SE-t és Piramist, december 16-án a Pestszentimrei SK és a 43.sz. Építők SK, december 17-én pedig az 1908 SZAC KSE, a Testvériség SE és a MUN SE követte a BLSZ Téli Felnőtt Teremtorna Középdöntőjébe!

Általános
BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

2017-12-07 13:15:28

BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Torna - Nevezés

Már lehet nevezni a BLSZ Női Téli Teremlabdarúgó Tornára.

Szponzorok